2024. május 10. - Ármin, Pálma

Rendbontás nélküli volt a tüntetés

Rendbontás nélkül ért véget szerda este a Parlament előtt az a kormányellenes demonstráció, amelyet azzal a céllal szerveztek, hogy a kormány lemondását követelve emlékeztessenek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két évvel ezelőtt kiszivárogtatott balatonős
2008. szeptember 18. csütörtök 06:20 - Hírextra
A Kossuth téri tüntetésekről ismertté vált Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében mintegy kétszáz tüntető gyűlt össze szerda délután a Corvin közben. Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató demonstrálók csaknem kétszáz, teljes védőfelszerelést - gázálarcot, rohamsisakot - viselő rendőr biztosítása mellett indultak el a Kossuth térre.

Az útközben mintegy 400-500 fősre duzzadt tömeg az Akadémia utcán haladt, majd a Parlament főbejárata elé egy kordonnal teljesen körbezárt területre vonulhatott be, a kordonok mögött rohamrendőrök álltak sorfalat.

A rendőrség a demonstráció biztosítására az Alkotmány utca valamennyi kereszteződését, a Szalay utcát és a Vértanúk terét a metró kijáratáig a járda vonalában teljesen lezárta, a kordonok mögött rendőrök várakoztak.

A Parlament parkolójában felállított színpadon a szónokok az összefogás és az "egy nemzetté válás" fontosságát hangsúlyozták, fő mondanivalójuk az volt, hogy a kormánynak haladéktalanul le kell mondania.

Megemlítették, hogy a két évvel ezelőtt nyilvánosságra került beszédet követően minden nap demonstrációt tartottak, de azok nem vezettek eredményre. Többen az ellenzéket tették felelőssé, amiért nem sikerült lemondatni Gyurcsány Ferencet és kormányát. A demonstráción felszólalt Melocco Miklós szobrászművész, aki hét, általa a legfontosabbnak ítélt magyar szó - például a haza, a politika, a közélet - etimológiai értelmezését adta.

A demonstrálók a Kozma Ferenc utcánál az egyik kordont megbontották, rendőri ellenállás nélkül egy nagyobb csoport átvonult a Vértanúk terére, ott folytatták a tüntetést.

A rendőrség a Parlament környékén többeket igazoltatott, ruházatukat, táskájukat is átvizsgálta, a Vértanúk terénél egy embert előállítottak.

A tüntetés befejeztével a rendőrség megkezdte a kordonok elbontását a Parlament körül. Rendbontás nem történt.

Két évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc beszéde, amelyet a kormányfő május végén, a balatonőszödi frakcióülésen mondott el. A beszéd nyomán demonstrációk kezdődtek, zavargások törtek ki Budapest utcáin, a tüntetők megostromolták a Magyar Televízió székházát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását