2024. május 6. - Ivett, Frida

Különleges freskót találtak

IV. Károly német-római császárt és cseh királyt, valamint fiát, IV. Vencelt is ábrázoló freskót találtak Dél-Csehországban. A nagy történelmi és művészeti értékű falfestmény, amelyet a Ceské Budejovice-i dominikánus kolostor felújítása közben fedeztek fel
2008. május 29. csütörtök 11:05 - Hírextra
IV. Károlynak és fiának képmása eddig ugyanis csak a karlstejni vár freskóiból és néhány korabeli krónikából volt ismert. Ceské Budejovice eddig az egyetlen királyi város, amelyben a német-római császárt megörökítették.

Történelmi források szerint IV. Károly 1378. május elején járt az akkori szabad királyi városban, ahol a korabeli Európa számos fontos személyiségével találkozott.

"Nagyon valószínű, hogy a freskó megszületését ez a találkozó ihlette. A nagyméretű egyházi kép, amely a kolostor úgynevezett keresztes folyosóján található, Szűz Máriát ábrázolja, ahogy szétterített palástjával védi a korabeli fontos társadalmi személyiségeket, akik között IV. Károly és fia is látható" - nyilatkozta újságíróknak Petr Pavelec, a helyi műemlékvédelmi hivatal igazgatója.

"IV. Károlyt és fiát a fejükön lévő királyi korona alapján azonosítottuk. Később összevetettük őket a Karlstejn várában lévő freskókkal, s ma már biztosak vagyunk abban, hogy kiket ábrázol a nagyméretű falfestmény" - fejtette ki Pavelec.

A dominikánus kolostor Ceské Budejovice, s egyben Dél-Csehország egyik legrégibb épségben fennmaradt műemléke. A kolostor alapjait az írásbeli dokumentumok tanúsága szerint 1265-ben rakták le.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását