2024. március 29. - Auguszta

Felüljárót kapnak a medvék

Nem kell immár félniük a jövőben az észak-morvaországi Ostrava környékére vetődő medvéknek, ha biztonságosan át akarnának kelni a most épülő D47-es autópályán: a regionális közlekedési alap félmilliárd koronás azaz ötmilliárd forintos költséggel korszerű
2008. május 14. szerda 17:58 - Hírextra

 Az a tény, hogy a régióban már egy évszázada senki sem látott egyetlen medvét sem, a sztrádaépítőket nem zavarja.

"A felüljáró építését a környezetvédelmi szervezetek vitték keresztül. Beleegyeztünk, mert mi is hasznos dolognak tartjuk" - jelentette ki Jirí Novák, a regionális közlekedési alap igazgató-helyettese.

Levéltári dokumentumok szerint az észak-morvaországi régióban az utolsó medve 1893-ban esett áldozatul a korabeli vadászoknak Hukvaldyban, az ottani püspöki nagybirtokon. Más feljegyzések szerint még 1908-ban is láttak egy medvét a Beskydek hegységben Baraní település környékén, de az a mackó állítólag visszament Szlovákiába, amely akkor még Felső-Magyarország volt. Barnamedvét szabadban a régió, sőt az egész mai Cseh Köztársaság területén aztán ötven éven keresztül senki sem látott. Néhány barnamedve a II. világháború utáni években újra feltűnt ugyan, de azóta is olyan ritkák, mint a fehér holló.

A környezetvédők eredetileg két "állatátkelőt" követeltek, de végül beérték eggyel is. A hatályos szabályok szerint az ilyen átkelők létrehozását a környezetvédelmi minisztériumnak kell jóváhagynia, s a tárca jelenleg a zöldek kezében van, ami magyarázat a nagyon pozitív hozzáállásra. Közlekedési szakértők szerint ezek a felüljárók lényegesen megdrágítják a sztrádák építését. A környezetvédők szerint viszont szükségesek, mert a szabadban élő állatok életük veszélyeztetése nélkül képtelenek átkelni az autópályák jelentette akadályon. Néhány állatfaj ezért elszigetelődött, s a kihalás veszélye fenyegeti egyes régiókban.

Az úgynevezett "ökofelüljárók" az utóbbi években szerves részei az autópálya-építési projekteknek. Általában 40 méter szélesek, s mintegy 50 méter hosszúak. Felületük bokros, fás. Európában a legtöbb "ökofelüljáró" Svájcban, Belgiumban és Hollandiában található.

A D47-es autópálya a Prágát, Brünnt (Brno) és Olmützöt (Olomuc) összekötő D1-es autópálya meghosszabbítása a lengyel határig. Befejezése után a Prága-Ostrava D1-es autópálya része lesz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását