2020. július 7. - Appolónia

A gyerekeknek veszélyesebb a víz

A tíz év alatti gyerekeket jobban fenyegeti a baktériumokkal szennyezett fürdővíz miatti megbetegedés, mint az idősebb gyerekeket vagy a felnőtteket - állapította meg az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) és a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Köz
2008. május 11. vasárnap 17:35 - Hírextra
Az Epidemiology című járványügyi szakfolyóirat májusi számában közölt tanulmány az első olyan kutatási eredmény az Egyesült Államokban, mely tényszerűen is megerősíti a feltételezést, hogy a gyerekek érzékenyebbek a vízi fertőzésekre.

A Timothy J. Wade által vezetett kutatócsoport azt is megállapította, hogy kísérleti eljárásuk, mellyel a baktériumok DNS-ének mérésével követik a víz szennyezettségét, gyorsabb és pontosabb előrejelzést ad az egészségügyi kockázatra, mint a korábban alkalmazott vízminőséget ellenőrző módszerek.

A kutatók 2003-ban és 2004-ben az Michigan-tó három és az Erie-tó egy strandján mérték a víz szennyezettségét és a látogatók kockázatát.

A hatóságok jelenleg 24-től 48 órán belül tudják kitenyészteni a helyi ellenőrző laboratóriumokban a vízmintákban található baktériumtörzseket. Az új, DNS meghatározáson alapuló módszerrel viszont két órán belül megállapítható a szennyezettség mértéke.

Az egészségügyi kockázatok felmérése céljából 10-12 nappal a fürdőzés után kikérdezték a strandolókat esetleges tüneteikről. 78 napon keresztül összesen 1359 vízmintát elemeztek és 21 105 interjút vettek fel.

A napok mintegy egyharmadán az Enterococcus baktérium szintje meghaladta a megengedett mennyiséget a vízben. Ezzel együtt nőtt a gyomor-bélrendszeri panaszok száma a látogatók közt, aminek kockázata különösen nagy volt a 10 év alatti gyerekek körében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását