2024. április 20. - Tivadar

Madonna megcsókolta egy női rajongóját

Madonna megcsókolta egyik rajongóját a színpadon párizsi koncertje közben. A rajongó történetesen nőnemű volt. Madonna tettét azzal magyarázta, hogy imád franciákkal franciázni.
2008. május 9. péntek 06:42 - Hírextra

A popsztár épp egy privát koncertet adott, hogy népszerűsítse legújabb lemezét, a Hard Candy-t. A tetőtől talpig feketébe öltözött Madonna az ezerötszázas tömeg előtt kijelentette, hogy imádja a francia embereket, mindig nagyon szeretett velük dolgozni – és franciázni is. „Éljen Franciaország!” – fejezte be ömlengését a sztár, majd megcsókolta egyik női rajongóját.

Félórás koncertjén eljátszotta egyik slágere, a Hung Up heavy metál-verzióját, négy dalt az új lemezéről, többek közt legújabb sikerét, a Justin Timberlake-kel közösen énekelt 4 Minutes-t, valamint 2000-es slágerét, a Musicot. Madonna bevallotta, hogy történelmi pillanat volt számára fellépni ugyanazon a színpadon, ahol Edith Piaf és Marlene Dietrich is énekelt már. Ez volt a negyvenkilenc éves popsztár első fellépése Párizsban tíz év után, és a második koncert abból a háromból, melyeket új albuma népszerűsítésére ad. Múlt héten New York-ban lépett fel, legközelebb pedig Nagy-Britanniában, Kentben koncertezik május 10-én, szombaton.

Forrás: celebritywonder.com
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását