2024. május 8. - Mihály

Ne félj a kullancstól!

Hazánk kertjeit, parkjait tavasszal nem csak a csodás virágillat árasztja el, hanem a vérszívó kullancsok is. Az enyhe telek miatt számuk évről évre nő, így az általuk terjesztett betegségek veszélye is nagyobb. Az ellenük való védekezésre buzdít a Magyar
2008. május 8. csütörtök 16:22 - Hírextra
A kullancsok világszerte, így Magyarországon is sok betegséget okoznak az emberek és az állatok körében. A globális felmelegedés következtében a túl enyhe telek miatt egész évben aktívak, de továbbra is megtartják régi „jó” szokásukat, hogy a tavaszi és nyár eleji időszakban rajzanak. Ebben az időszakban is némileg védettek vagyunk a déli napsütötte órákban, mert ilyenkor a kullancsok is visszahúzódnak.

A legveszélyesebb betegség, amit kullancstól kaphatunk, az agyvelő- és agyhártyagyulladás – hatására a betegek 40%-ánál bénulás léphet fel, és 1% meg is hal –; a legtöbb megbetegedést pedig a Lyme-kór okozza. A fertőzést leggyakrabban a csípés során a sebbe juttatott nyál közvetíti. Az élősködőktől azonban nem csak ily módon kaphatunk el betegségeket, a kullancs székletében is megtalálhatók a kórokozók, melyeket belélegezve légúti fertőzést szenvedhetünk el.

Magyarország erősen fertőzött terület. Kiemelten nagy kockázatú területnek számít Budapest és agglomerációs körzete, Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megyék, ahol az elmúlt években 65%-kal emelkedett az agyvelő- és agyhártyagyulladásos esetek száma.

A kullancsok elleni védekezéshez fontos, hogy kertjeinket kora tavasszal tegyük rendbe, szüntessük meg a csalitos-bozótos területeket. Saját magunk védelmében megfelelő öltözékben tartózkodjunk a természetben, mert a vérszívó élősködők kedvelik a napfénytől védett, izzadt hajlatokat. Indulás előtt célszerű bekenni vagy befújni magunkat a patikákban kapható kullancsriasztó szerekkel.

Sajnos még így is elkerülhetetlen, hogy kivédjük a kullancsok támadását, de az általuk okozott agyhártyagyulladás ellen védőoltással tudunk védekezni. Az oltásra lehetőleg még az őszi-téli hónapokban kerüljön sor, mert a védettségre pár hetet várni kell. A bőrbe került kullancsot minden esetben el kell távolítani, ehhez a patikákban kaphatunk megfelelő segédeszközt.
Forrás: vital.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását