2024. április 17. - Rudolf

Multicégek körül szorul a hurok

Kartellezés gyanújával indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal 14 nemzetközi nagyvállalat leánycégei ellen - jelenti a HavariaPress. A rendelkezésére álló adatok szerint egyes vállalkozások - mint a Samsung, az LG Philips vagy a Daewoo - több mint
2008. május 6. kedd 19:55 - Hírextra
A versenykorlátozó magatartás a GVH szerint az érzékeny piaci információk (árak, értékesítési mennyiségek, kereslet, kapacitáskihasználás) cseréjére; az árak rögzítésére, a piaci részesedések és az értékesítési mennyiségek felosztására, sőt a termelés koordinációjára is kiterjedhetett. A versenyhatóság szerint a vállalkozások kialakították az együttműködés szervezeti rendszerét és működési mechanizmusát is.

A GVH közleménye szerint, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján alaposan feltehető, hogy az európai és az ázsiai vállalkozásoknak az európai piacra vonatkozó egyeztetései 1995 és 2007 közt Magyarországra is kiterjedtek, illetve a magyar piacra vonatkozó egyeztetések az európai egyeztetések szerves részét képezhették.

A Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt-t azért vonták be az eljárásba, mert a vizsgálni kívánt időszakban Magyarországon gyártott és értékesített katódsugárcsövet, és feltehetően ugyancsak részese volt az anyavállalatok közötti egyeztetésnek. Az ügyben az Európai Bizottság is vizsgálatot folytat az EU piacára vonatkozóan, ami Magyarország 2004-es uniós csatlakozása után automatikusan kiterjed a magyar piac vizsgálatára.

Mivel azonban a kartell a feltételezések szerint ezt megelőzően is működött Magyarországon, a GVH jogosult a 2004. május 1. előtti időszak vizsgálatára is. Ugyanakkor a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a kérdéses cégek valóban jogsértést követtek el, az eljárás egyelőre a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.
Forrás: Havaria
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását