2023. február 7. - Tódor, Rómeó

Gügyögő fiókák

A madárfiókák ugyanúgy "gügyögnek", mielőtt megtanulnának énekelni, mint az embergyerekek a beszédtanulás korai szakaszában, és ezt külön agyterület is vezérli - jelentették be amerikai kutatók a Science című folyóirat hasábjain.
2008. május 2. péntek 17:50 - Hírextra

Michale Fee, a Massachusettsi Technikai Intézet (MIT) munkatársa és csoportja szerint a kismadarak hangicsálása és a gyermeki beszédtanulás egyformán a későbbi felnőtt beszédtől és énekléstől független agyi folyamat.

"A fiatal madarak több lépcsőben tanulnak meg énekelni, és ugyanúgy kezdik, mint a gyerekek - egyfajta gügyögéssel. Az agy ekkor tanulja meg, hogyan használja a testet: a spontán mozgások megfigyelésével. A gügyögés effajta spontán játék" - mondta Fee egy videóinterjúban.

A kutatók a kísérletek során felnőtt zebrapintyek agyát vizsgálták olyan módszerrel, amely lehetővé tette, hogy megfigyeljék az egyes neuronok működését. Szelektíven ingerelték a HVC (high vocal center - a madarak éneklésközpontja) néven ismert agyterületet. Szinte véletlenül fedezték fel, hogyha a HVC-t inaktiválják a pintyek agyában, akkor a madár olyasfajta gügyögésbe kezd, mint a fiókák, miközben az ép felnőtt pintyek szigorú és fix mintázatú hangsorokat bocsátanak ki.

"A felnőttek ugyanazt a motívumot éneklik, míg a kicsik teljesen véletlenszerűen adnak ki hangot" - tette hozzá a kutató.

A HVC úgy működik, mint egy óramű: pontosítja a folyamatot. A fiókák viszont nem ezt, hanem egy másik agyterületet használnak hangképzéskor. Ez a felfedezés meglepő: a tudomány mindeddig úgy tartotta, hogy a hangadás fejlődése ugyanannak az agyi áramkörnek a folyamatos fejlődésével magyarázható.

Korábbi kutatások már megerősítették, hogy a madarak énekléskor azt az agyi területet használják, ami az emberben a beszédközpont szerepét tölti be.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását