2024. április 20. - Tivadar

Indul a strandszezon

A május 1-jén kezdődő strandszezonban hétvégenként 200 forinttal drágább jegyekkel, hét közben viszont a tavalyi áraikon várják vendégeiket a főváros strandfürdői - jelentette be a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója hétfői szezonnyitó tájékoztatójá
2008. április 28. hétfő 16:13 - Hírextra
Ferenci Tibor elmondta, hogy május 1-jével megnyitják a Palatinus strandot és a Dagály nyári medencéit, a Gellértben pedig beindítják a hullámszolgáltatást. Az augusztus végéig tartó szezonban naponta más színű karszalagot kapnak a strandok látogatói, hogy azonnal kiszűrhessék azokat, akik "a kerítésen át" érkeztek - tette hozzá.

A vezérigazgató, aki tavaly nyár óta van a posztján, a vezetés új szemléletével magyarázta a strandokon és a fürdőkben idén bevezetett változásokat, s mint hozzátette: ezeket a jövőben újabbakkal egészítenék ki.

A változások közt említette a családi kedvezményt, amivel két gyermek és két felnőtt esetén az egyik gyermek ingyen fürödhet. A Dagályon reggel 6-8 óráig úgynevezett úszóbérletet vezetnek be, ami a hétköznapi 1.700 forintos árnál 500 forinttal olcsóbb, ha 15 alkalomra szól. Az 50 alkalomra érvényes, 45.000 forintért vásárolható úszóbérlet esetében már csak 90 forint egy belépés ára. Újdonság az is, hogy a gyermekeknek és a nyugdíjasoknak szóló, valamint a zárás előtt három órával váltható délutáni strandbelépőt 500 forinttal olcsóbban lehet majd megvenni.

A vezérigazgató szerint a kedvezményekkel a tavalyi árakat figyelembe véve idén nominálisan 5 százalékkal, reálértéken 12-13 százalékkal lesz alacsonyabb az árszínvonaluk. Hozzátette, hogy a bevételkiesés akkor térül meg a vállalatnak, ha a strandokat naponta 500-zal többen keresik majd fel.

A strandok általában reggel 9-től este 7 óráig lesznek nyitva. A Római strand egy órával, a Csillaghegyi pedig két órával tovább tart majd nyitva este. Ugyancsak egy órával bővül a Gellért fürdő nyári nyitva tartása, s így május 31-től augusztus 20-ig este nyolc óráig üzemel.

A legkisebb összeget a Csillaghegyi és a Paskál strandon kell fizetni, ahol a felnőttbelépő 1.200, a gyermek-, a nyugdíjas- és a délutáni belépő 700 forintba kerül. A legdrágább a Palatinus strand, ahol a felnőttjegy 1.800 forintba, a gyermek, nyugdíjas, délutáni jegy pedig 1.300 forintba kerül.
Ferenci Tibor szólt arról is, hogy keresik annak a lehetőségét, hogy a foci Eb és az olimpia eseményeit a strandokon is figyelemmel kísérhessék a fürdőzők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását