2024. július 21. - Dániel, Daniella

A marha múltja és jelene

A magyar puszta hagyományos képe el sem képzelhető gémeskút, csikósok és legelésző szarvasmarhák nélkül. A szürke gulya ma már inkább látványosság, pedig nagyszerű múltja ennél többre érdemesítené. Genetikusok, állatenyésztők mellett művészek is sokat tes
2008. április 24. csütörtök 10:23 - Hírextra
A középkori Nyugat egyik legjelentősebb nagykereskedelmi központjában, Nürnbergben az oda érkező vágómarhák 93 százaléka magyar exportból származott. A város hajdani legnagyobb vágóhídjánál egy szobor is megörökíti a méltóságteljes magyar szürkét, mert megmentette az éhínségtől a járvány sújtotta országot - emlékeztet az állatfaj dicsőséges múltjára az az összeállítás, amelyet A magyar szürke projekt kitalálója és az állat művészi fotókon történő megörökítője, Radisics Milán szerkesztett.

A fotóművész, miután egy hortobágyi fotózás után "beleszeretett" ezekbe a pompázatos állatokba, sokat kutakodott az impozáns állatok múltja iránt, s munkája képes eredményeit A magyar szürke című új fotóalbumában és A szürke árnyalatai című fotókiállításán osztja meg az érdeklődőkkel. Utóbbi július 28-ig látható a Magyar Természettudományi Múzeumban, majd vándorkiállításra indul az országban.

A magyar szarvasmarha-exportról már IV. Béla is említést tett, 1260-ban. A legnagyobb magyar főnemesi dinasztiák közül nem egy - mint például Thököly, Batthyány, Nádasdy, Zrínyi - tőzsérkedett, azaz marhakereskedelemmel gyarapította a vagyonát.

A hajdú szó voltaképp a hajtó szóból ered. Ők a középkori marhahajtásokat védő félkatonai szervezet tagjai voltak. Érthetően, hiszen a marha nemcsak húst adott és pénzt hozott, de nagy szerepe volt az igavonásban is, tehát óriási értéket képviselt, amelyet őrizni, óvni kellett.

Állítólag a dalmáciai Zara környékén nem is Velence építkezéséhez vágták ki a fákat, hanem azért, hogy legelőt és hajtóutakat biztosítsanak a behajózásra váró magyar marhacsordáknak. A középkor úthálózata - és végső soron a mai közúti közlekedési hálózat is - a hajtóutak nyomvonalán alakult ki.
A magyar szürke a múlt század hatvanas évek elején szinte kipusztult, rezervátum állattá vált, de egy maroknyi szakember áldozatvállalásának köszönhetően mégis sikerült megmenteni, szakmai bravúrral: a magyar szakemberek, Bodó Imre professzor vezetésével több mint 10 esztendővel megelőzték a világ leghíresebb génmegőrző intézményét, a brit Rare Breeds Survival Trust alapítását! Az állat egyben genetikai tartalék, ráadásul mentes a szivacsos agyvelősorvadástól, genetikailag ellenálló a keleti marhavésszel és a száj- és körömfájással szemben.

Ma már - a borjakkal együtt - 18 ezres az állomány, tehát mára újra termékké válhatott, a húsa, igaz, szűk körben, de kapható (a www.magyarszurke.hu honlapon erről részletesebb információk találhatók), és az éttermekben is feltűnnek a húsából készült fogások. Az állatra vonatkozó rendkívül szigorú tartási szabályok eredményeként húsa bioterméknek számít. Nem kerülhet ugyanis kapcsolatba semmiféle állati eredetű takarmánnyal, mesterséges táplálék-kiegészítővel. Olyan területen lehet csak legeltetni, ahol semmiféle növényvédelmi tevékenység nem folyik, nem műtrágyázzák a legelőt és azokat a takarmányokat sem, amellyel etetik.

Mivel a magyar szürkét jellemzően nemzeti parkokban, természetvédelmi területeken tartják, ahol a fűfélék mellett több tucatnyi különféle gyógynövényt is legel, különleges zamatú a húsa. Ezt használják ki egyes magyaros illetve luxus éttermekben, amikor különleges fogásokat kreálnak belőle mesterszakácsok. A szürkemarha bélszín Budapest módra, a belőle főzött derített gulyásleves, vagy a pörkölt galuskával visszaad régi ízeket, ugyanakkor megfelel a mai táplálkozási igényeknek is, hiszen a húsa nem zsíros, nincs telenyomva hormonokkal, vízzel és sóval, mint az bizonyos húsféléknél ez tapasztalható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását