2024. április 20. - Tivadar

Kaszás Attila özvegyét egy éve emészti a gyász

Egy éve hunyt el a művész, özvegyét azóta emészti a gyász. Szombaton felszentelték Kaszás Attila egész alakos bronzszobrát a szlovákiai Révkomáromban. Gáspár Péter műve, mely a Búcsú a színpadtól címet kapta, közadakozásból valósulhatott meg, több, mint 4
2008. április 21. hétfő 10:49 - Hírextra
Az avatáson Attila özvegye, szülei, pályatársai és barátai is részt vettek. Az alkotást Nemcsák Károly és Stohl András leplezte le, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel.

A szűk család könnyezve nézte végig a ceremóniát, hiszen újabb sebek szakadtak fel Kaszás Attila bejátszott hangfelvétele hallatán. A Jászai Mari-díjas művész özvegye, Ildikó megrendülten beszélt az érzéseiről.

- Bár már eltelt egy év, mégsem múlik bennem a fájdalom. Tévhit az, hogy napról napra jobb lesz, én soha nem fogom elfelejteni őt, ezen nem lehet túllenni. Szerencsére a gyerekek kicsik, ezért ebből semmit nem éreznek, de jobb is így. Örülök, hogy ennyien mellettünk állnak, az édesanyám, Attila szülei, a barátok is állandóan segítenek, ha kell, vigyáznak a gyerekekre is. Jancsika és Luca is egészséges.

Ildikó méltónak tartja a párjáról készült emlékművet.

- Nagyon élethű, gratulálok Gáspár Péternek. Köszönöm neki, hogy ilyen nagyszerű művet alkotott.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását