2024. március 1. - Albin

Demszky kemény feltételeket diktál

A főváros hajlandó az általa nyújtott támogatás értékét a kormányzatéval azonos szorzó alapján megemelni, ha a kormány is ezt teszi - közölte újságírókkal Demszky Gábor főpolgármester, aki reménykedik benne, hogy a kormány is segíteni fog a BKV pénzügyi
2008. április 19. szombat 16:00 - Hírextra
Ezt annak a tanácskozásnak a szünetében közölte, amelyet a pénzügyi, a gazdasági és közlekedési, valamint az önkormányzati és területfejlesztési tárca államtitkárainak, a főváros és a BKV Zrt. vezetőinek részvételével tartanak a BKV finanszírozásáról szombaton Budapesten.

Miközben levették Demszky Gábor gépkocsijáról a kerékbilincset a budapesti Nádor téren, mert behajtási engedély nélkül parkolt, a főpolgármester elmondta, hogy akár normatív, akár utaskilométerre vetített támogatásként kérnek többletforrást a kormánytól, vagy a költségvetésből, vagy a személyijövedelemadó-bevételekből.

Jelenleg a főváros évente 10 milliárd forint tőkepótló támogatást, a kormány pedig 21 milliárd forint fogyasztói árkiegészítést ad a BKV-nak.

A korábbi hírekkel ellentétben Demszky Gábor gépkocsijában ott volt a szükséges behajtási engedély, csak az kívülről nem jól látszott - közölte az MTI-vel Czuk Dorottya, a főpolgármesteri hivatal sajtófőnöke szombat délben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását