2024. április 19. - Emma

Újabb per a Bush-kormányzat klímapolitikája ellen

Közösen indított perrel próbálja az üvegházgáz-kibocsátás szigorítására ösztökélni az Amerikai Környezetédelmi Hivatalt (EPA) 18 szövetségi állam és 11 környezetvédő szervezet.
2008. április 3. csütörtök 17:53 - Hírextra
A Massachusetts állam vezette koalíció a legfelsőbb bíróság történelmi jelentőségűnek nevezett tavalyi döntésének évfordulójára időzítette az eljárás megindítását. A testület 2007. április 2-án úgy foglal állást, hogy a szén-dioxid környezetszennyező gáznak minősül, így az EPA korlátozhatja a gépjárművek károsanyag-kibocsátását.

Az EPA korábban azzal az ürüggyel hárította el a zöld szervezetek követelését - miszerint állapítson meg környezetvédelmi normákat az autók esetében -, hogy a szén-dioxid a tiszta levegő törvény értelmében nem szennyező, így a hatóságnak nincs jogköre a korlátozásra.

Ezt az érvelést a legfelsőbb bíróság nem fogadta el. A döntés a globális felmelegedésről folytatott politikai vitában vereséget jelentett a Bush-kormány számára, amely gazdasági érdekekre hivatkozva utasította el a fellépést az üvegházhatású gázok kibocsátásának ügyében, az ítélet ugyanakkor nem kötelezte cselekvésre a hivatalt.

Az EPA nem is élt a legfelsőbb bíróság által megállapított jogával, sőt decemberben úgy döntött, hogy Kalifornia nem vezethet be a szövetséginél szigorúbb előírást. Emiatt Kaliforniával az élen 16 szövetségi állam fordult bírósághoz, most pedig újabb per indul.

A washingtoni fellebbviteli bíróságnál indított eljárás célja, hogy a bíróság kötelezze arra hivatalt, hogy 60 napon belül érdemben reagáljon a tavalyi döntésre és még George W. Bush elnökségének vége előtt dolgozza ki a gépjárművek üegházhatású gázkibocsátására vonatkozó szabályokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását