2024. május 7. - Gizella

Britney józan pillanatai

Britneynek akadt néhány józan perce, és rájött; miként tündökölhetne régi fényében. Nem sokan fogadtak volna, hogy Britney valaha még értelmes döntéseket fog hozni az elmúlt két év eseményei után. Ám valami jólélek megszállhatta az utóbbi hetekben.
2008. április 3. csütörtök 14:15 - Hírextra
Újra felvette a kapcsolatot régi sikereinek fő kovácsolójával, Larry Rudolph-fal. A producer volt az, aki annak idején kirángatta Brit-et az ismeretlenségből, és csinált belőle menő popsztárt. Az énekesnő most azt reméli, hogy ismét sikerül Larrynek értékelhető teljesítmény kihúznia belőle. Bár egyelőre csak barátkoznak, mivel nem túl szépen zárták le a munkakapcsolatukat. Az üzlet csak akkor kerül majd szóba, ha úgy érzik, hogy képesek megint együttműködni.

Az alternatív nevelési módszereket követő szőkeség magánéletét is igyekszik ráncba szedni. Mióta nagy nehezen kirakta Adnant ágyából, egy újabb pénzéhes ingyenélő sem jelent meg mellette. Az ok nagyon prózai, ugyanis a bankszámla fosztogatók királyával, Kevin Federline-nal találkozgat újfent. A volt házastársak már a húsvétot is titokban közösen töltötték. Azóta többször is találkoztak, hogy lássák pislákol-e még valami az egykori lángból. K-Fed el akar utazni Britneyvel egy Amerikától és a paparozzóktól minél távolibb helyre, hogy kigondolják a továbbiakat. Nemrég a világ legbénább rappere azt nyilatkozta, hogy egész életében szeretni fogja gyermekei anyjait. Ezért igyekszik Spears-szel is jó kapcsolatot kialakítani, mint Shar Jackson-nal. Persze az is lehet, hogy csak erősen fogyóban van a vagyona, így kénytelen újra magához édesgetni a fejőstehenét.

Britney pedig azzal szeretné meggyőzni Kevint és Larryt a folytatásról, hogy testén is radikális változtatásokat eszközölt. Az elmúlt hetekben keményen dolgozott a táncteremben, és leadott nyolc kiló fölösleget. Így már némileg hasonlít régi önmagára, sőt, még a tetoválásaitól is elkezdett lassan megválni. Már csak kettő maradt rajta, a többit lézerrel eltávolítatta. A régi-új külsejéről mindenki meggyőződhetett múlt héten, amikor a How I Met Your Mother című sorozatban vendégszerepelt.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását