2024. április 18. - Andrea, Ilma

A kormány betartja a törvényeket

A kormány betartja a törvényeket: a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a törvényes határidőn belül válaszolni fog az ellenzéki képviselő kérdéseire.
2008. április 3. csütörtök 20:25 - Hírextra

A kormány a lehető legtakarékosabban bánik az adófizetők pénzével: kizárólag abban az esetben bérel különgépet, ha az a legolcsóbb megoldás, illetve ha az feltétlenül szükséges. A kormányfő és az útra őt elkísérő 30 fős delegáció számára a Malévtól bérelt gépet a kormány, áfával együtt összesen 19 millió forintért. A NATO csúcstalálkozó helyszínének megközelítésére ugyanis az adott körülmények között ez volt a legolcsóbb konstrukció.

Azt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek csak a legszükségesebb esetben bérelnek repülőgépet, a számok is jól mutatják: Orbán Viktor, egyetlen év alatt, 2001-ben, több pénzt költött repülőgép-bérlésre (összesen 176 millió forintot), mint amennyit négy év alatt költött a kormány a következő, 2002-2006-os ciklusban (151 millió forintot). Máig emlékezetes például Orbán Viktor 2002. februári bostoni útja, amely – akkori árakon – 32 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Az akkori miniszterelnök egy amerikai egyetem díszdoktori címéért utazott különgéppel.

Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását