2024. március 29. - Auguszta

Klicskót polgármesternek!

Vitalij Klicsko ismert ökölvívó független jelöltként száll ringbe az ukrán főváros polgármesteri tisztségéért az előrehozott májusi választáson.
2008. április 1. kedd 12:36 - Hírextra
A 36 éves sportoló és immár ismert közéleti személyiség - önkormányzati képviselő - a jelölésével kapcsolatos okmányokat hétfőn nyújtotta be a kijevi városi választási bizottságnak.

Azzal kapcsolatban, hogy miért jelölteti magát a május 25-ére kitűzött polgármester-választáson, Klicsko az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: "A kijevi polgárok nevében jelöltetem magam, hiszen nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja, egyetlen politikai erőhöz sem tartozom. Meggyőződésem, hogy az ukrán főváros demokratikus erőinek egyetlen közös jelöltet kell indítaniuk, akit a kijeviek nagy többsége támogat és akiben maximálisan megbízik".

Arra az újságírói kérdésre, hogy az általa említett jelölt ő maga lenne-e, Klicsko közölte: ennek tárgyában jelenleg tárgyalásokat folytat a demokratikus erőkkel, de - tette hozzá - a megbeszélések eredményétől függetlenül fenn fogja tartani polgármesteri jelöltségét. Klicsko sajnálkozva állapította meg, hogy Kijev, amely egykor a kertek és műemlékek városa volt, mára "kődzsungellé" vált.
A kétméteres óriásnak ez már a második nekifutása: 2006-ban veszített Leonyid Csernoveckij különc milliomos bankárral szemben, aki egyebek közt arról híresült el, hogy az alkalmazottak hazugságvizsgálóval való ellenőrzésére buzdított és arra, hogy pénzzel kárpótolják a szegényeket a stresszért, amelyet a gazdagok szomszédságában lakva kell elszenvedniük.

Az egykori WBC nehézsúlyú bajnok 2005-ben vonult vissza az ökölvívástól, s bár 2007-ben bejelentette visszatérését, az késik hátbántalmai miatt. Öccse, Vladimir is ökölvívó, WBO- és IBF nehézsúlyú bajnok.

Az ukrán parlament Csernoveckij korrupciós ügyei miatt írt ki május 25-re előrehozott polgármester-választást Kijevben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását