2024. május 12. - Pongrác

Az egyházi kórházakban is megszűnt a napidíj

Kedden megszűnt a kórházi napidíj beszedése a március 9-én tartott népszavazás eredményeként az egyházi fenntartású kórházakban is. A kórházak költségvetését ez az intézkedés különbözőképpen érinti - tudta meg az MTI az érintett intézmények vezetőitől.
2008. április 1. kedd 17:45 - Hírextra
A járó- és fekvőbeteg-ellátás vizit- és kórházi napidíjából származó bevétel a katolikus fenntartású Szent Ferenc Kórházban az egész költségvetés 1,5-2 százalékát tette ki, ami havi 500 ezer forintot jelentett - mondta Trombitás Zoltán főigazgató.

Meglátása szerint a bevételkiesést többek között úgy lehetne kompenzálni, ha a kormányzat megemelné a kórházi ellátásért, az úgynevezett homogén betegségcsoportok (HBCS) pontszámaiért adható pénzt.

Trombitás Zoltán annak is hangot adott, hogy a népszavazás eredményét a kormányzatnak figyelembe kellene vennie, ahogyan a korábbi referendumok költségvetési vonzatát is az állam állta. Az ország egészségügyi költségvetésének ez alig egy százalékát teszi ki, ennek ellenére semmiféle ígéretet nem kaptak a kormányzat részéről a bevételek pótlására - hangsúlyozta.
Ismertetése szerint a fejlesztések is elmaradnak a kórházban, mert az állam - az oktatási és szociális területekkel ellentétben - nem ad kiegészítő normatívát az egyházi kórházaknak.

Velkey György, a Magyarországi Református Egyház zsinatának fenntartásában lévő Bethesda Gyermekkórház főigazgatója kedden az MTI-nek azt mondta, hogy őket azért nem érinti olyan nagy mértékben ez az intézkedés, mert a 18 éven aluliak ellátásáért eddig sem lehetett vizitdíjat, illetve kórházi napidíjat szedni.

A Bethesda Gyermekkórház egy év alatt mintegy százezer forintot szedett be azoktól, akik különböző okok miatt hozzájuk fordultak gyógyulásuk érdekében, és akik felnőtt korúak voltak, tehát vizitdíjat és kórházi napidíjat kellett fizetniük. A díjbeszedésre azonban nem szereltek fel automatákat, csupán számlákat állítottak ki.

A főigazgató ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a gyermekegészségügyi ellátásért a be nem szedett kórházi napidíj után járó kompenzációt nem kapták meg tavaly az OEP-től, ugyanis ezt a kormányzat a teljesítményvolumen-korlát kategóriájába helyezte. Arra is emlékeztetett, hogy eközben a gyermekorvosi rendelők ugyanezt a kompenzációt megkapták.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) fenntartásában lévő Mazsihisz Szeretetkórház főigazgatónője, Deutsch Zsuzsanna megjegyezte, hogy a napidíj és a vizitdíj megszűnésével összességében mintegy hárommillió forint bevételtől estek el. Ezt az összeget részben adományokból, részben "az eddigieknél is hatékonyabb munkával" igyekeznek pótolni.

Hozzáfűzte, hogy a változások ellenére terveznek fejlesztéseket a közeljövőben, a kórháznak pedig végre kell hajtania az őket érintő törvényeket és rendeleteket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását