2024. május 24. - Eszter, Eliza

A Heves megyei Fidesz visszautasítja a szocialista vádakat

A Heves megyei önkormányzat Fidesz Polgári Frakciója visszautasítja a vádaskodást, amely a pártot összemossa a szélsőségekkel, és a megfélemlítés eszközével él. Herman István egy szocialista sajtótájékoztatón elhangzottakra reagált.
2008. március 27. csütörtök 12:11 - Hírextra
Sós Tamás, a Heves Megyei közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón Herman Istvánt név szerint is megemlítve úgy vélekedett: éppen azok kiáltanak diktatórikus hatalomgyakorlást, akik durva módon visszaélnek a gyülekezés és véleménynyilvánítás jogával, bujtogatják a rendbontókat és félelmet keltenek az emberekben.

Herman István most hangsúlyozta, hogy ezúttal is elhatárolódik a szélsőségektől, mint ahogyan ezt korábban több fórumon és a közgyűlés nyilvánossága előtt is megtette.

"A félelemkeltés, a megosztás, az emberek egymással való szembeállítása nem a Fidesz Magyar Polgári Szövetség eszköztárába tartozik" - közölte a politikus.

A szocialisták egyébként azt követően kezdeményeztek rendőrségi eljárást, hogy Szíki Károly, az Egri Forradalmi Emlékbizottság elnöke kedden közölte: egy birtokába került hangfelvétel szerint Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnöke listát készít az egri kórház funkcionális privatizációja ellen küzdőkről, mint "levadászandó célszemélyekről".

A vádak cáfolata érdekében az MSZP a városi taggyűlésen hivatalosan készített felvétel teljes anyagát közzétette a szocialista párt hivatalos honlapján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását