2024. március 29. - Auguszta

Jogszabály-módosítással a tanárverés ellen?

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé azokat a jogszabály-módosító javaslatait, melyek megszüntetik a sokszor a pedagógusok fizikai épségét veszélyeztető megnyilvánulásokat - ál
2008. március 25. kedd 11:33 - Hírextra

A Gémesi György elnök által aláírt dokumentum kifejti: a MÖSZ félelmetesnek és megdöbbentőnek tartja az elmúlt héten napvilágot látott, Budapest VIII. kerületben egy fizikatanár megverésével kapcsolatos történéseket. Sajnálattal állapítják meg, hogy az eddigi megnyilatkozásokban nem fogalmazódott világos elhatárolódás "a diákerőszak" sajátos megnyilvánulása ellen, és elmaradtak a pedagógusok védelme érdekében megfogalmazandó megnyilatkozások is.

A közlemény szerint elfogadhatatlan, hogy az intézmény igazgatója nem a vétlen és munkáját tisztességgel védő tanárt vette védelmébe, és hogy az egyes tanulók és hozzátartozóik részéről lassan mindennapossá váló, a fizikai erőszakot sem mellőző megnyilvánulások szankció nélkül maradnak.

A MÖSZ szükségesnek tartja, hogy a jelenlegi szabályozatlan helyzetet jóval szigorúbb, egyértelmű szabályozás váltsa fel. A szövetség az önkormányzatok - mint az oktatási intézmények legjelentősebb fenntartói - nevében egyben kéri a VIII. kerületi önkormányzatot, hogy intézkedéseivel hozza helyre az igazgató eddigi mulasztásait, állítsa helyre a megalázott pedagógus tekintélyét, és köszörülje ki az emberi méltóságán esett csorbát.

Ugyanerre az ügyre reagálva született meg a Védjük meg a pedagógusokat! Védjük meg a gyerekeket! című felhívás is, amelyet a tanárverések elleni tiltakozásul harmincnyolcan írták alá. A dokumentumot a nevükben egyikük, Galló Béla politológus juttatta el hétfőn az MTI-nek.

Az aláírók azt követelték, hogy a mindenkori kormányzat biztosítsa a pedagógusi hivatás korszerű anyagi és erkölcsi feltételeit.

"Amilyen a mai magyar iskola, olyan lesz a magyarság holnapja, s az oktatásba fektetett beruházásnál értékesebb tőke nem létezik! Nincs egészséges, életképes társadalom a tudás újratermelését, a szocializáció korszerű mintáit biztosító, megbecsült pedagógusok nélkül" - olvasható a közleményben.

Ha a pedagógusokat védjük, azzal védjük meg a gyerekeket is! - hangsúlyozták az aláírók, rámutatva arra, hogy elégtételt kell adni a megalázott pedagógusoknak. Mint írták, "mindannyian cinkosok vagyunk, ha március 21-e után semmi sem változik!".

Mint írták, a pedagógus szakma erkölcsi és anyagi ellehetetlenítése, s az ostobán értelmezett szabadságfelfogás vezetett ahhoz, hogy a katedra ma már veszélyes üzemmé vált, s hogy 2008-ra a tanárverés majdhogynem szokványos történéssé, színes hírré változott.

"Ez az, ami ellen - vallási, ideológiai és szakmai hovatartozásunk különbségeit félretéve - a legkeményebben tiltakozunk!" - emelték ki az aláírók, közöttük Bogár László közgazdász, közíró; Galló Béla politológus; Gazsó Ferenc szociológus, egyetemi tanár; Hajdú János újságíró, nyugalmazott nagykövet; Kulin Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, Szőllősi Istvánné tanító, a Pedagógusok Szakszervezetének volt főtitkára és Tamás Gáspár Miklós filozófus, tanár.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ugyancsak hétfőn beszélt arról, hogy a parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárverései miatt. A házelnök az MTI-nek nyilatkozva elmondta: azt kéri Szabó Zoltántól, a testület elnökétől, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok.

Szili Katalin azt is javasolja, hogy az oktatási bizottság működjön együtt a kérdésben a pedagógus szakszervezetekkel.

A Blikk pénteken egy mobiltelefonnal felvett videó alapján számolt be arról, hogy egy VIII. kerületi középiskola egyik 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. A lap beszámolója szerint az érintett pedagógust annyira megviselte az eset, hogy benyújtotta felmondását, s jelenleg idegszanatóriumban kezelik. Az iskola igazgatónője vizsgálatot indított.

Az MTV Híradójában megszólaltatott igazgatónő ugyanakkor azt mondta, a tanárát ütlegelő fiú nem durvaságból tette azt, amit tett, hanem azért, hogy "produkálja magát".

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a fővárosi, VIII. kerületi tanárverést.

Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati iroda érdeklődésére pénteken elmondta: az elsődleges információk alapján nem merült fel bűncselekmény gyanúja, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben, ennek keretében tanúkat hallgatnak majd meg.
Ha a közigazgatási eljárás során felmerül a bűncselekmény gyanúja, a rendőrség elrendeli a nyomozást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását