2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ötszáz esetben riasztották a tűzoltókat

A hosszú hétvége első felében mintegy ötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t. Csaknem 250 esetben tűzesethez kellett kivonulni, míg a riasztások másik fele
2008. március 24. hétfő 12:23 - Hírextra
Ez utóbbiak nagyobb részében - mintegy 60 százalékban - közlekedési balesetnél segítettek a tűzoltók, kisebb részben a vihar okozta károkat hárították el - mondta Dobson Tibor, az OKF szóvivője.
Tájékoztatása szerint péntektől vasárnap estig hatvanegyen sérültek meg közlekedési balesetben, ketten életüket vesztették az utakon.

A szóvivő az éjszaka kezdődött havazás miatti óvatos vezetésre intett, hiszen - mint mondta - az ország magasabban fekvő részein még a délelőtti órákban is havas, hókásás utakra lehet számítani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján olvasható információ szerint napközben délnyugat felől fokozatosan megszűnik a nagy területre kiterjedő csapadék, futó hózáporok azonban később is előfordulhatnak.

A délelőtti órákban a Dunántúlon és az északi országrészben az eső mellett több helyen még előfordul havas eső, havazás. Az ország magasabban fekvő részeken - 300 méter felett - 2-7 centiméteres friss hó is hullhat.

Az ország keleti részén a nyugati, délnyugati szelet többfelé viharos, óránként 60-90 kilométer erősségű széllökések kísérhetik. Az ország nyugati felén az északnyugati szelet kísérik időnként viharos, óránkét 60-80 kilométer erősségű lökések. A déli órákig a magasabban fekvő részeken helyenként hófúvás is lehet, majd estétől fokozatosan mérséklődik a szél.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását