2024. március 29. - Auguszta

Magántőkével vagy anélkül?

Újabb feszültség érzékelhető a koalíciós pártok között. A szocialista politikusok az elmúlt napokban még arról nyilatkoztak, hogy újragondolnák a pénztártörvényt, és akár magánbefektetők nélkül reformálnának, míg csütörtökön Kökény Mihály már azt mondta,
2008. március 21. péntek 10:57 - Hírextra
Az InfoRádió által megkérdezett egészségközgazdász azonban azt állítja: a magánbiztosítók nem értenek az ellátásszervezéshez.

Az elmúlt napokban a már elfogadott pénztártörvény átalakításáról és az egészségügyi miniszter leváltásáról is megjelentek találgatások a sajtóban. A szocialisták azt jelezték, hogy március végén egy pártértekezlet keretében vitatják meg a továbbiakat, Kóka János, az SZDSZ elnöke azonben kijelentette, hogy ha nem folytatódik az egészségügyi reform, akkor pártja nem marad a koalícióban.

Csütörtökön össze is ültek a koalíciós pártok egészségpolitikusai a miniszterelnöknél, hogy egyeztessenek. Kökény Mihály és Horváth Ágnes ezt követően elmondták, hogy az egyeztetések nem értek véget, azt azonban kijelentették, hogy a kormány folytatni akarja az egészségügyi reformot, amelyben számítanak a magántőke megjelenésére.

Kökény: nincs napirenden tárcacsere

Kökény Mihály azt is elmondta: nincs napirenden az MSZP és az SZDSZ közötti tárcacsere. Korábban a sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy az egészségügyet a szocialisták vennék át, cserében a szabad demokratáké lenne a külügy.

Arra a kérdésre azonban, hogy a magántőkének hogyan kell jelen lennie a biztosítási rendszerben, a két politikus egyelőre nem árult el konkrétumot, Horváth Ágnes mindössze annyit közölt: "nagyon széles az opciók tárháza".

Kökény Mihály ehhez azt fűzte hozzá, hogy minden lehetőséget számba kell venni a magántőke szerepének megvizsgálásához. A szocialista politikus nem válaszolt arra a kérdésre, milyen megoldások léteznek, viszont arra kitért, hogy az Új tulajdonosi program is az egyik elképzelhető változat lenne.

Lenne-e egyáltalán befektető?

Ez azért is érdekes, mert a már elfogadott pénztártörvény rögzíti a befektetők szerepét. Kökény Mihály pedig két nappal ezelőtt az InfoRádióban azt mondta: a szocialista frakció gondolkodik a pénztártörvény átalakításán, méghozzá úgy, hogy megtartanák a területi felosztást, a pénztárakba azonban nem vonnák be a magántőkét.

Egyelőre azonban nem tudható biztosan, lenne-e egyáltalán befektető. Szerinte azonban egy decentralizált szolgáltatásszervezés is sokat javíthat az egészségügy hatékonyságán.

Az InfoRádió által megkérdezett egészségközgazdász szerint is a lényeg az ellátásszervezésen van, ehhez azonban Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa szerint a magánbefektetők nem értenek. Mint ahogy szerinte az sem igaz, hogy pluszforrásokat hoznának a rendszerbe. Mint mondta, csak annyit fektetnének be, amennyi a pénztárak szervezeti felállásához, ezek informatikai fejlesztéséhez kell.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását