2024. május 6. - Ivett, Frida

Előkészítették a vagyonkezelői szerződést

Az egri kórház vagyonkezelői szerződésének aláírását javasolja a Heves Megyei Önkormányzatnak a közgyűlés ügyrendi, illetve egészségügyi és szociális bizottsága - tájékoztatta szerdán az MTI-t a megyegyűlés szocialista elnöke.
2008. március 19. szerda 18:07 - Hírextra

Erre azt követően került sor, hogy a szerződés tervezetét, a Markhot Ferenc Kórház további működtetésére és vagyonkezelésére kiírt pályázat nyertesévé nyilvánított HospInvest Zrt., illetőleg a Heves Megyei Önkormányzat jogi képviselői elkészítették - közölte Sós Tamás.

Ugyanakkor a megyegyűlés elküldte a kórház szakmai vezetőtestülete, felügyelő tanácsa és az érdekképviseleti szervek vezetői részére a teljes szerződési szöveget, kérve a testületek véleményét - tette hozzá a politikus.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a megyegyűlés 2007. november 30-i ülésén döntött a pályázat kiírásáról, s az országos és a helyi sajtóban meghirdetett felhívásra a Debreceni Egyetem és a HospInvest Zrt. jelentkezett.

A bírálóbizottság javaslata alapján a megyegyűlés február 29-én úgy döntött, hogy a HospInvest Zrt. kapja meg 20 évre a kórház működtetési jogát.

Egyben úgy határoztak, hogy az eredményhirdetéstől számított 30 napon belül meg kell kötni a pályázat nyertesével az egészségügyi ellátási és vagyonkezelői szerződést.

Sós Tamás hangsúlyozta, hogy a szerződés tervezete a dolgozói kollektívát érintően igen lényeges garanciális elemeket tartalmaz.

A többi között a kórház a továbbiakban is egri székhellyel fog működni, megőrizve súlyponti és oktató kórházi jellegét.

A HospInvest Zrt. a kórházzal közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalókat, az egészségügyi közfeladat átadását követően, teljes létszámban átveszi. Egyúttal kötelezettséget vállalt arra, hogy a kórház hatályos kollektív szerződését kétéves időtartamra kötelezőnek ismeri el és a tovább foglalkoztatott munkavállalók részére mindazokat a jogokat, juttatásokat biztosítja, amelyeket közalkalmazotti jogviszonyukban élvezhettek.

Ugyancsak kötelezettséget vállalt arra, hogy az érdekvédelmi és szakmai érdekképviseleti szervezetek működését a jogszabályoknak megfelelően a jövőben is biztosítja - mondta a megyegyűlés elnöke.

A funkcionális privatizáció ellen korábban több civil szervezet tiltakozott, a megyegyűlés Fidesz-frakciója pedig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot.
A döntést követően a közigazgatási hivatalhoz, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a pártfrakció a pályázat eredménytelenné nyilvánítása érdekében.

Ugyanakkor a kórház 1300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem hajlandók lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását