2024. április 19. - Emma

Gyurcsány: önvizsgálat nem csak a kormányoldalon kell

Gyurcsány Ferenc szerint bármennyire igaza van a kormánynak abban, amit képvisel, figyelmeztető jel, hogy ebben sokan nem osztoznak vele az országban, ugyanakkor, mint mondta, nemcsak nekik, hanem a másik oldalnak is önvizsgálatot kellene tartania.
2008. március 17. hétfő 15:10 - Hírextra

A miniszterelnök a "Tanulságokról" című napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: a népszavazás után fel kell tenni a kérdést, hogy helyes-e az irány, illetve képes-e a kormány az ország többségét magával vinni. Hangsúlyozta: önfeladás lenne, ha a választott utat otthagynák, mert ebben hisz, ezért ehhez ajánl partnerséget.

Gyurcsány Ferenc szerint a nemcsak a kormányoldalnak, hanem a másik oldalnak is önvizsgálatot kell tartania.

Véleménye szerint ugyanis a népszavazás eredménye - ami messze túlmutat a következő választási cikluson - a rendszerváltozás óta eltelt időszak legellentmondásosabb és sok tekintetben legkárosabb döntése, amit azonban el kell fogadni. A kérdés csak az, hogy ez mennyibe kerül? - tette hozzá.

A politikus kitért arra, hogy a népszavazás utáni ötödik napon a Standard and Poor,s hitelminősítő leminősítette Magyarország bizonyos hiteleit, amit azzal indokolt, hogy növekszik a költségvetési reformpolitika elutasítása, és a népszavazás gyengítette a kormányzat mandátumát.

Gyurcsány Ferenc úgy értékelte: "sikerült rávenni elegendően sok embert ahhoz, hogy kövesse legrövidebb magánérdekét, de mindezt olyan áron, hogy Magyarországot ennek eredményeként a világban vesztesnek látják".

Közölte: elképzelhető, hogy a leminősítés miatt drágább lesz Magyarország finanszírozása, és azt is jelentheti, hogy kevesebb forrás áll rendelkezésre adócsökkentésre.

A miniszterelnök szerint két dolguk van: nem maradhat így a helyzet, ahogy a népszavazás után előállt, illetve a kormányoldalnak nem szabad olyat vállalnia, amit nem tud, vagy nem szabad megtenni.

"Tárgyalni, konzultálni, megoldásokat keresni kell" - közölte. Megjegyezte, hogy az nem tisztességes szereposztás kormány és ellenzéke között, hogy az ellenzék bajt okoz, a kormány meg megoldja.
A miniszterelnök idézte a Financial Times című gazdasági napilapot, amely szerinte úgy látja, hogy a népszavazás nem vonzotta, hanem riasztotta a befektetőket. Elmondta: érdemes elgondolkodni azon, hogy az ilyen eszközök, mint a népszavazás segítenek-e Magyarországon. "Győztünk-e valóban, vagy inkább veszítettünk" - mondta.

Gyurcsány Ferenc idézte egy másik lap (a cseh Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap) kommentárját is, miszerint Magyarországon arról szavaztak, szeretne-e ön megszabadulni az adófizetéstől? Mint mondta, az idézett lap szerint ilyen kérdést egy népszavazáson kizárólag csak kimeríthetetlen kőolajmezők szerencsés felfedezője tehetne fel.

Magyarország nem fedezett fel olajmezőket - jegyezte meg.
A kormányfő felszólalását úgy kezdte: "kijózanító mondatokat szeretnék mondani, bár nem ivási szokásokról szeretnék szólni húsvét előtt pár nappal". Úgy vélte, a közéleti ügyekre is igaz, hogy a másnaposság mértéktartással kerülhető el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását