2024. április 19. - Emma

Mit húzzunk a baba lábára?

Mit húzzunk a lábára? Az első kiscipő megvásárlására érdemes figyelmet fordítani.
2008. március 14. péntek 07:42 - Hírextra
Az elsőbabás szülőknek hatalmas élmény, amikor gyermekük mászni kezd, de még nagyobb öröm az első lépések megtétele. A kicsik általában 7-8 hónapos korban már megkísérelnek lábra állni, de a huzamosabb ideig tartó lépesegtés 9-11 hónaposan, a stabil járás pedig másfél évesen alakul ki. De miben tegye meg ezeket az első lépéseket?

– A legelső felálláskor még nem kell lábbelit húzni a kicsire, inkább tapadókorongos zokniba bújtassuk. Ilyenkor a cipő még csak melegítésre szolgálhat, például amikor az utcára visszük a babát – mondta el Vargáné Pavuk Erzsébet, védőnő.

A szakember azt is hozzátette, hogy nemcsak a cipőválasztás fontos, hanem a lakás biztonságossá tétele is. Az éles tárgyak széleit be kell fedni, majd a konnektorokat kell ellátni biztonsági dugóval. Ezen kívül szabaduljunk meg az esetleg mérgezést okozó növényektől is. Azokat a használati tárgyakat, amik veszélyt jelenthetnek a gyermek számára, szintén ki kell vonni a forgalomból.

– Egy egészséges babánál gyakran megfigyelhető egyéves kor körül, hogy a lába a belső talpélek felé dől, ilyenkor olyan cipőt kell venni, ami megtámasztja a sarkát. A hátul stabil és zárt cipő minden más esetben is a legjobb választás, a lábujjaknak pedig nagyobb mozgásteret kell hagyni. Ezért ne pont a gyermek lábára passzoló cipőt, hanem egy picit nagyobbat kell venni – árulta el a Netbulvárnak Dr. Marschalkó Róbert, ortopéd főorvos.

A cipő méretét az üzletekben segítenek meghatározni, ezt nem a szülőnek egyedül kell eldöntenie. A lábbeli mindenképp hagyjon teret a kicsi talpának és ujjainak a mozgásra, a helyes méretet egy elöl nyitott cipőn keresztül könnyen meg lehet állapítani. A zártabbaknál már nehezebb a helyzet, de a szülő itt is tud ellenőrizni, ha benyomja a cipő orrát, érezni fogja, mennyi hely van benne elöl.

A kicsi méret legárulkodóbb jele, ha a baba körme feldörzsölődik, ilyenkor választani kell egy másikat. Amennyiben meg akarjuk előzni a különféle ortopédiai torzulásokat, prevenciós cipőt kell venni, amelynek sarka billentett, a külső talpép felé lejt. Fontos, hogy a talp középen hajlékony legyen, hogy a baba izmai szokják a gördülő lépteket. Az az ideális, ha hátul stabil, középen hajlik és elöl a legpuhább, legrugalmasabb.

– Testsúlytól, alkattól függően körülbelül 3-4 havonta nő annyit a gyermek lába, hogy nagyobb méretű cipőt kell venni rá. Nem kell megijedni attól, hogy amikor elkezd lépegetni, nem szimmetrikus a járása. Ettől még nem lesz ortopédiai eset – nyugtatja meg a szülőket Dr. Marschalkó Róbert.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását