2024. április 20. - Tivadar

Bono rajong a németekért

"Az új Németország nem szégyelli megmutatni a világnak, hogy miért érdemes küzdeni" - dicsérte meg a fejlődő országokat támogató németeket Bono, a rocksztár.
2008. március 12. szerda 12:33 - Hírextra

A U2 alapítója jószolgálati aktivistaként azért érkezett Berlinbe, hogy a törvényhozóknak beszámoljon a szegénység és járványos betegségek (malária, AIDS, tuberkolózis) elleni küzdelem eredményeiről a fejlődő országokban.

Bono kedden találkozott a Bundestag képviselőivel, és nagyrabecsülésének adott hangot, amiért Németország támogatása is jelentősen hozzájárult, hogy az elkövetkező három évben akár 4 millió rászoruló életét is meg tudják menteni a térségben. A korábbi német kancellár, Gerhard Schröder elnöksége idején elfogadott adósságenyhítő törvény pedig lehetővé teszi 29 millió afrikai kisgyermek iskoláztatását.

"Ezért vagyok Németország rajongója és ezért akarok visszatérni ide" - nyilatkozta a zenész, aki azzal indokolta látogatását: "Tudniuk kell, hogy az együttműködésüknek van eredménye."

Bono arra bátorította a német honatyákat, hogy folytassák erőfeszítéseiket a globális szegénység enyhítésére. Az ENSZ millenniumi célprogramja 2015-re a felére szeretné csökkenteni a világ szegényeinek számát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását