Belföld

Percről percre a választásról – halál, baleset, részvételi rekord…

Április elsejétől nem kell fizetni vizitdíjat és kórházi napidíjat, és nem vezetik be szeptember 1-jétől a tandíjat - az erről szóló törvényjavaslatot a kormány és az ellenzéki pártok hétfőn egyaránt benyújtják, miután a vasárnapi népszavazás eredményes v

22:55 – Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet kétszer elkölteni a Szerencsejáték Zrt.-től származó bevételeket. A miniszterelnök az MSZP választási központjában a Fidesz javaslatára reagálva emlékeztetett arra, hogy ez az összeg a költségvetés bevételeit gyarapítja, ebből sportra, kultúrára, egészségügyre, nyugdíjra költenek.

Aki úgy gondolja, hogy ezt még egyszer el lehet költeni, az félrevezeti a választókat – válaszolta az MTI kérdésére a miniszterelnök. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap este jelentette be: azt indítványozzák, hogy 2009. január 1-től a Szerencsejáték Zrt.-nek játékadó címén befizetett 41 milliárd forintjából 11 milliárdot a felsőoktatási, 30 milliárdot pedig egészségügyi fejlesztésekre fordítsák, a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására. A javaslat egy másik részében a 2008-as költségevetés módosításával arra tesznek indítványt, hogy a kieső bevételeket idén több minisztérium kommunikációs és marketing forrásaiból fedezzék. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy nagyságrendi problémák vannak a Fidesz kommunikációra és marketingre vonatkozó felvetésével. Kifejtette: a vizitdíjnak és kórházi napidíjnak nagyjából 60 milliárd forintos egyenlege van, hiszen 40 milliárdnyi kiadást csökkentett és 20 milliárdnyi bevételt növelt. Ezzel szemben – folytatta – marketingre néhánymilliárd forintot költ a kormány. Kell is, mert azt látjuk, hogy a választók jelentős része nem ismeri azokat az összefüggéseket, amelyek a költségvetés tervezéséhez és végrehajtásához kapcsolódnak. Kötelességünk őket tájékoztatni – vélekedett.

A miniszterelnök szerint nem lehet tudatlanságban hagyni az embereket, ráadásul az ilyen rögtönzött javaslatok sokat ártanak az országnak. Ugyanarról a tőről fakadnak, mint a népszavazás egésze, rossz irányba terelik Magyarországot – hangoztatta a kormányfő. Orbán Viktor szavaira reagálva, amelyek szerint az népszavazás az egészségbiztosítási törvény elutasításáról is szólt, Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a feltett kérdések között erről nem volt szó.
"Nem tudom, ki mennyire lát bele az emberek gondolataiba, nem hinném, hogy a Fidesz gondolatrendőrséget működtet" – fogalmazott. A kormányfő véleménye szerint az emberek három világos kérdésről nyilvánítottak véleményt.

22:36
– Az MDF attól tart, hogy az elkövetkezendő hetek és hónapok a politikai hisztériakeltésnek lesznek megint a színterei – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap a Parlament épületében az MTI-nek, miután bejelentették, hogy mindhárom kérdésben eredményes volt a népszavazás. "Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor meccsében 2:2-re állunk" – jelentette ki az MDF elnöke. A 2006-os választás kapcsán kétszer Gyurcsány Ferenc győzött, az önkormányzati választáson és a mai népszavazáson pedig Orbán Viktor – tette hozzá.

22:18 – Senkit sem hagyunk az "út szélén", ez a lényege annak a törvényjavaslatnak, amit a Fidesz-KDNP benyújt az Országgyűlésnek – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnök-frakcióvezetője vasárnap este sajtótájékoztatón, Budapesten. Gondoskodni fogunk az orvosokról és az egyetemekről is – hangsúlyozta Semjén Zsolt a Polgárok Házában, amikor a frakciószövetség által készített törvényjavaslatot ismertette.

A Fidesz-KDNP javaslatának első része a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről rendelkezik, a második pedig a 2008-as költségvetés módosításával arra tesz indítványt, hogy a díjak eltörlésével kieső bevételeket mely minisztériumok kommunikációs és marketing forrásaiból fedezzék. A javaslat harmadik részében azt indítványozzák, hogy 2009. január 1-től a Szerencsejáték Zrt. játékadó címén befizetett 41 milliárd forintját osszák fel: 11 milliárd forint menne a felsőoktatási, 30 milliárd pedig az egészségügyi fejlesztésekre.

22:16 –
A főváros vonatkozásában a legfontosabb az, hogy a kórházi intézményrendszerben pótoljuk a kieső bevételeket – mondta Demszky Gábor főpolgármester a közszolgálati televíziónak adott vasárnapi esti nyilatkozatában.

21:51 –
A népszavazás politikai célját tekintve vereséget szenvedett, mert a kormányt nem tudta megbuktatni – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten.

21:49 –
Az adatok 94,4 százalékának feldolgozása után elmondható, hogy várhatóan mindhárom kérdésben eredményes volt a népszavazás; az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele a három kérdésre igen választ adott – jelentette be Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnap este. Mint a sajtótájékoztatón elmondta: az addig feldolgozott adatok alapján 3.752.090 személy vett részt a szavazáson, ez több, mint a választásra jogosultak 50,33 százaléka.
A kórházi napidíj ügyében a szavazatok 84,39 százaléka volt igen, a vizitdíj ügyében 82,75 százalék, a tandíj ügyében pedig 82,56 százalék.

Az országos népszavazáson az ország 3.174 településén, 10.951 szavazókörben folyt a munka.
A kórházi napidíjról feltett kérdés ügyében 3.720.590 érvényes szavazatot adtak le, ebből igen szavazat 3.139.940 volt, az igen szavazatok az érvényes szavazatok 84,39 százalékát jelentik. E kérdés tekintetében az országosan összesített adatok alapján az országos népszavazás várhatóan eredményes, mert az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a kérdésre igen választ adott.

A vizitdíj ügyében feltett kérdésre 3.723.151 érvényes szavazatot adtak le, ebből az igen szavazatok száma 3.081.034 volt, az érvényes szavazatok 82,75 százaléka. A népszavazás e kérdés tekintetében is várhatóan eredményes.

A képzési hozzájárulás ügyében feltett kérdésre 3.719.042 érvényes szavazatot adtak le, ebből 3.070.478 igen volt, ez az érvényesen szavazó választópolgárok 82,56 százaléka. A népszavazás várhatóan e kérdés tekintetében is eredményes.

"Az Országos Választási Iroda mai feladatát elvégezte" – mondta Rytkó Emília, hozzátéve: hétfőtől rögzítik a szavazóköri jegyzőkönyveket és azokat felszállítják Budapestre, hogy az Országos Választási Bizottság mielőbb megállapíthassa az országos népszavazás eredményt.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá: a magyar polgárok népszavazáskor, választáskor a gyakorlatban tapasztalhatják meg, hogy a magyar demokrácia működőképes. A miniszter megköszönte a mintegy 25 ezer köztisztviselő munkáját, akik a népszavazás sikeres lebonyolításában közreműködtek, valamint annak a 75 ezer delegáltnak, akik szintén segítették a választási szervek munkáját.

"És külön köszönöm a választási iroda munkatársainak, hogy ilyen gyorsan lehetővé tették, hogy ezeket az eredményeket megismerjük, és az ország immáron előre forduljon" – mondta.
Az Országos Választási Bizottság is befejezte munkáját vasárnap kora este; a testület következő ülését várhatóan kedden tartja, ahol döntenek a népszavazással kapcsolatos beadványokról.

21:47 – A játékadó-bevétel nem új bevételi forrás, hanem a mindenkori éves költségvetés részét képező adónem, azaz az ellenzék nem talált új forrást a megszűnő intézményi és vállalkozói bevételek pótlására – mondta Veres János vasárnap este az MTI-nek.

21:43 – A népszavazási eredmény ismeretében az Országgyűlésnek meg kell tennie a szükséges jogi lépéseket és a politikusoknak le kell vonniuk a következtetéseket – mondta Sólyom László köztársasági elnök az Országos Választási Központban tartott vasárnap esti, az előzetes tájékoztató eredményt ismertető sajtótájékoztatón, a Duna Palotában.

Az államfő köszönetet mondott a népszavazáson résztvevőknek, valamint a választási szerveknek a gyors és pontos munkáért.
A magyar választók kinyilvánították akaratukat, az eredmény egyértelmű – hangoztatta az államfő, utalva arra, hogy a részvétel és az eredmény az ország minden részében hasonló.Mint mondta, most a törvényhozókon és a politikusokon van a sor. Jelezte ugyanakkor, hogy a szükséges lépések meghozatala, illetve a következtetések levonása nem néhány nap a kérdése, de elodázni nem lehet.

21:40 – A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséből adódó bevételkiesést a kormánynak pótolnia kell – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke vasárnap este az MTI-nek.

"Gyurcsány Ferenc nagyon jól tudja, hogy e nélkül a bevétel nélkül, ami különösen az alapellátásban megjelent, az ágazat működésképtelenné válik" – fogalmazott. A kamarai elnök "arcátlanságnak" nevezte, hogy a kormányfő úgy nyilatkozott: a kieső bevételeket a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak nincs szándékában visszapótolni. A kormánynak a kieső bevételeket megbízható és törvény által garantált módon biztosítania kell az egészségügynek – tette hozzá.

21:17 – A népszavazáson várhatóan több mint félmillió "nem" szavazat a liberálisok sikere – mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján. A kisebbik koalíciós párt elnökének értékelése szerint a nemmel szavazók a liberálisok támogatói. Kóka János köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a népszavazáson, illetve külön megköszönte a nemmel szavazók támogatását.

21:15 – A rendszerváltás óta nem volt ilyen összefogás, a mai győzelem a magyarok önbecsülésének diadala is – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap, a párt budapesti központjában. Magyarország győzött, a kormánypártok pedig vesztettek a népszavazással – jelentette ki Orbán. A Polgárok Házában berendezett sajtóteremben még a pártelnök beszéde előtt kicserélték hátteret, a "Jövő igennel kezdődik" szlogent az "Igen! Magyarország győzött!" mottó váltotta. Orbán Viktor azt mondta, nem a pártok, nem a politikusok, hanem Magyarország győzött, a népszavazással a magyarok nyertek, győztek, akik igennel szavaztak és azok is, aki otthon drukkoltak a igenek győzelme mellett.

@@

A pártelnök szerint ugyanakkor azok is győztek, akik a pártjuk iránti lojalitásból nemmel szavaznak, hiszen nekik sem kell fizetni a továbbiakban a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Majdnem mindenki nyert, a kormánypártok az egyedüli vesztesi mai népszavazásnak – fogalmazott Orbán Viktor.

21:07 – A népszavazás várható eredménye a kormány teljes egészségpolitikájának a bukása és korántsem csak a három kérdésről van szó – mondta Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, a párt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek vasárnap.

21:05 – Mindhárom kérdésben eredményes a népszavazás; a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj eltörléséről szóló törvényjavaslat már vasárnap este megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes honlapján. Az igen szavazatok száma mindhárom, népszavazásra feltett kérdésben már a szavazatok 75 százalékának feldolgozásánál meghaladta az eredményességi küszöböt, az összes választópolgárra vetített 25 százalék plusz egy szavazatot.

20:52 –
A szavazatok megoszlását nem, a részvételi arányt viszont meglepőnek tartja Magyar Bálint, az SZDSZ oktatáspolitikusa, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki vasárnap este újságíróknak nyilatkozva azt is mondta, a tandíj eltörlése igazságtalan helyzetet konzervál. Az egykori oktatási miniszter szerint nyilvánvaló volt, hogy ha olyan kérdésben kell dönteni, ami arról szól, fizetni kelljen-e valamiért vagy sem, akkor jóval nagyobb számban szavaznak arra az emberek, hogy ne kelljen.A kormány természetesen teljesíti a népszavazásból rá háruló feladatokat – tette hozzá Magyar Bálint.

20:51 – A mai népszavazáson Gyurcsány Ferenc veszített, de az emberek nyertek – mondta Áder János, Fidesz volt frakcióvezetője, jelenleg parlamenti alelnök vasárnap este sajtótájékoztatón Budapesten; a politikus felszólította a kormányt, hogy akadályozza meg az utcai provokációt. Ami történt, az egy ügydöntő népszavazás, és Gyurcsány Ferenc veszített, de az állampolgárok nyertek – jelentette ki Áder János a Polgárok Házában tartott eredményváró rendezvényen.

20:50 – Az egészségügyi reform folytatódik, mert bár fontos elemekről döntöttek a választók, a reform maga elsősorban nem a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szól – mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter vasárnap, az SZDSZ Városháza parkban felállított sátrában, újságírók előtt.

A tárcavezető szerint nagyon nehéz év elé néz az egészségügy és nehéz helyzetbe kerülnek a háziorvosok, a szakrendelők és a kórházak azzal, hogy az "igen" voksok győznek a népszavazáson. Hozzátette: idén 22 milliárd forintnyi többletbevétel esik ki, emellett a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséből származó további 40 milliárdnyi megtakarítás is.

Horváth Ágnes megerősítette, hogy április 1-jével eltörlik a két díjat. Ezt azzal indokolta, hogy az egészségügy egyetlen dolgozóját sem lehet bármiféle konfliktusnak kitenni. Azt is elmondta, hogy nem fogják kompenzálni a kieső bevételeket.

A reform folytatásáról az egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy megteszik az egészségbiztosítási pénztári rendszer kialakításához szükséges lépéseket.

20:41 – Hiller István oktatási miniszter szerint a felsőoktatás színvonalemelésének programja nem bukott el, de lelassul, ha eltörlik a tandíjat. A szocialista politikus az MSZP fővárosi Vérmező úti politikai központjában vasárnap este úgy becsülte, hogy nagyjából 2 milliárd forinttal kevesebb pénz lesz így jövőre a felsőoktatásra, de hosszútávon ez 20 milliárdra is felmehetett volna. Ebből a kincstár egyetlen fillért nem kapott volna, mind a felsőoktatási ösztöndíjakra és fejlesztésekre szánták fordítani – tette hozzá Hiller István.

@@

20:25 –
Várhatóan eredményes lesz a kórházi napidíj kérdéséről tartott ügydöntő népszavazás, miután az igen szavazatok száma – a nem hivatalos adatok szerint – meghaladta az eredményességi küszöböt (az összes szavazásra jogosult választópolgár 25 százaléka plusz egy szavazat).

20:24 – Várhatóan eredményes lesz a vizitdíj kérdéséről tartott ügydöntő népszavazás, miután az igen szavazatok száma – a nem hivatalos adatok szerint – meghaladta az eredményességi küszöböt (az összes szavazásra jogosult választópolgár 25 százaléka plusz egy szavazat).

20:20 –
A népszavazási döntés végrehajtásáról, a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj eltörléséről szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány készített és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter jegyez, vasárnap este megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes honlapján.

20:16 – A szavazatok 52,58 százalékának összeszámlálását követően a képzési hozzájárulás kérdésében kiírt ügydöntő népszavazáson a leadott szavazatok megoszlása a következő:

igen – 1.454.440 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 18,11 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 84,33 százaléka

nem – 270.183 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 3,36 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 15,67 százaléka

20:15 – A szavazatok 52,58 százalékának összeszámlálását követően a kórházi napidíj kérdésében kiírt ügydöntő népszavazáson a leadott szavazatok megoszlása a következő:

igen – 1.482.869 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 18,46 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 85,94 százaléka

nem – 242.624 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 3,02 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 14,06 százaléka

20:14 –
A szavazatok 52,58 százalékának összeszámlálását követően a vizitdíj kérdésében kiírt ügydöntő népszavazáson a leadott szavazatok megoszlása a következő:

igen – 1.458.038 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 18,15 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 84,44 százaléka

nem – 268.747 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 3,35 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 15,56 százaléka

20:02 – Nagy a valószínűsége annak, hogy a népszavazáson az igenek meghatározó többségbe kerültek – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Az tény, hogy sokan elmentek szavazni, az viszont még bizonytalan, hogy az igeneknek és a nemeknek mi lesz az aránya – fogalmazott Dávid Ibolya, aki a Parlament épületében tájékoztatta az újságírókat. Mint hozzátette: véleménye szerint nagy a valószínűsége, hogy az igenek meghatározó többségbe kerültek. Mint kiemelte, örömmel üdvözli Gyurcsány Ferenc bejelentését, miszerint, ha a népszavazáson többségbe kerültek az igenek, akkor a kormány nem várja meg 2009-et, és végrehajtja a szükséges módosításokat.

20:01 – Minden valószínűség szerint sikert aratott a népszavazás, a nép politikai ítéletet mondott a kormány felett – mondta a Fidesz népszavazási kampányának irányítója vasárnap, a párt budapesti központjában tartott sajtótájékoztatón.

19:52 –
Az összes választópolgárra vetítve több mint 40 százalék mondott igent a népszavazáson feltett három kérdésre a közvéleménykutatók szerint a szükséges 25 százalék helyett; a kormányfő bejelentette: ha az igenek győznek, már hétfőn benyújtja a kormány a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot. Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának irányítója közölte: a nép politikai ítéletet mondott a kormány felett.

@@

19:38 – Meglepetésnek nevezték a politikai elemzők a magas részvételi arányt a köztelevízió vasárnap esti népszavazási műsorában.Török Gábor politológust meglepte a magas részvétel. Szerinte szinte senki nem számított arra, hogy ötven százalék körül lesz a részvétel. Ez a kezdeményezők teljes sikerét és a kormányoldal teljes kudarcát jelenti – mondta.

Horkay-Hörcher Ferenc filozófust is meglepték a magas számok: az elemzők korábban arra gondoltak, hogy a népszavazás kevésbé tudja mozgósítani a választókat. Az is meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gyorsan és röviden reagált. A kormányfő tulajdonképpen elismerte a vereséget – fogalmazott az elemző.

Tóth Csaba szerint még nem lehet tudni, hogy ez a magas részvétel a kormány ellen, vagy a három szakpolitikai kérdésnek szólt. A kérdésekre adott válaszok nem fordíthatók le egy az egyben kormányellenes érzületre – tette hozzá az elemző.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos igazgatója kiemelte, hogy az MSZP- és a Fidesz-tábor teljesen másként viselkedett a népszavazáskor. A Fidesz szimpatizánsainak háromnegyede elment és három igennel szavazott. Az MSZP-szavazók fele ment el, egyharmaduk szintén igennel szavazott – hangsúlyozta az elemző. Hozzátette: most először tapasztalta, hogy a falvakban élők részvételi hajlandósága magasabb volt, mint a városokban élőké.

A Szonda Ipsos és a Medián az elmúlt napokban 50-51 százalékos részvételi hajlandóságot mért; mindkét közvélemény-kutató szerint a választásra jogosultak körülbelül negyven százaléka mondott igent a három kérdésre.

19:30
– A szavazatok 1,63 százalékának összeszámlálását követően a képzési hozzájárulás kérdésében kiírt ügydöntő népszavazáson a leadott szavazatok megoszlása a következő:

igen – 11.477 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 0,14 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 86,61 százaléka

nem – 1.775 szavazat – a szavazásra jogosult összes választópolgár 0,02 százaléka, a már összesített választókörzetekben a leadott szavazatok 13,39 százaléka

19:15 – A kormány haladéktalanul benyújtja az Országgyűlésnek a szükséges törvénymódosításokat, ha a népszavazás eredményes lesz – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este az Országházban.Hangsúlyozta: ezek a módosítások abból indulnak ki, hogy április 1-től a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj vonatkozásában alapvetően helyreállítják a korábbi állapotot. "Azt a bevételt, amit a népszavazás elvesz, a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak nincs szándékában visszapótolni" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

19:06 – A Szonda Ipsos és a Medián az elmúlt napokban 50-51 százalékos részvételi hajlandóságot mért; mindkét közvélemény-kutató szerint a választásra jogosultak körülbelül negyven százaléka mondott igent a három kérdésre. Az intézetek a vasárnapi urnazárás után, az MTV műsorában hozták nyilvánosságra méréseiket.

A Szonda Ipsos szombati mérése 50 százalékos részvételi szándékot vetített előre. A közszolgálati televízió megbízásából készített felmérés szerint a kórházi napidíjra vonatkozó kérdésre a választásra jogosult állampolgárok 43 százaléka mondott igent, 8 százaléka nemet. A vizitdíj esetében ez az arány 44-7 százalék volt. A tandíjjal kapcsolatban a megkérdezettek 42 százaléka mondott igent, 9 százaléka nemet.

A Medián – március 6-7-8-án készített – felmérésekor a megkérdezettek 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elmegy vasárnap szavazni. A felmérésben a kórházi napidíj esetén 41 százalék mondott igent, 9 nemet. A vizitdíjra vonatkozó kérdés esetén ez az arány 40-10 százalék. A tandíjról szóló kérdésre a megkérdezettek 39 százalék válaszolt igennel, 11 százalék nemmel.

A Medián 1200 ember személyes megkérdezésével készítette felmérését.

A Medián elemzésében rámutatott: a sokak várakozásánál magasabb részvétel valószínűleg a Fidesz véghajrájának tulajdonítható, az utolsó napokban ugyanis drámai mértékben megugrott a "biztosan" résztvevők és igennel szavazók aránya.

@@

19:01 –
A vasárnapi népszavazás urnazárásának időpontjára mintegy másfélszáz, árpádsávos zászlót lobogtató ember gyűlt össze a Vértanúk terén, hogy a népszavazási eredményektől függetlenül is a miniszterelnök és kormánya azonnali távozását követelje; a Parlament környékén hatalmas a rendőri készültség – jelentik az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 által szervezett demonstrációra folyamatosan érkeznek a tüntetők, a Vértanúk terén jelenlévők között főként fiatalok vannak. A mellékutcákban védőfelszerelést, rohamsisakot viselő rendőrök sétálnak és folyamatosan igazoltatják, illetve motozzák a tér közelébe érkezőket.

18:35 – A kampánycsend megsértésével kapcsolatban öt beadvány érkezett vasárnap a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) – erősítette meg az MTI információját Szilágyi József, a TVB elnöke. Mindegyik kifogás Debrecenből érkezett: a bejelentők szerint telefonos kampányolással, valamint szórólapok postaládába helyezésével sértették meg a kampánycsendet a cívis városban.

18:16 – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap kora este a fővárosban leadta a szavazatát. Gyurcsány Ferenc a feleségével nem sokkal hat óra után érkezett a II. kerületi, Áldás utcai általános iskolába. A miniszterelnököt több újságíró várta az iskolában, de Gyurcsány Ferenc közölte: csak este hét óra után nyilatkozik a témában.

18:01 – A választásra jogosultak 46,34 százaléka, 3.721.830 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson 17.30 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 17.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 50,09 százalék, ami 106.739 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Komárom-Esztergom megyében volt, 42,50 százalék, ebben a megyében 106.814-en voksoltak.

17:10 – Tizenhét beadvány érkezett az Országos Választási Irodához (OVI) vasárnap délután öt óráig; ezek közül tizenhárom kampánycsendsértéssel összefüggésben – közölte az iroda vezetője az MTI-vel.

16:25 – Harminc-ötven percet is várakoznia kell annak, aki a debreceni 20. számú szavazókörben akarja leadni a voksát, mert ezt a kört jelölték ki azok számára, akik nem lakóhelyükön, hanem Debrecenben akarnak szavazni – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

15:31 – A választásra jogosultak 35,71 százaléka, 2.866.860 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

13:30 – A választásra jogosultak 26,92 százaléka, 2.159.891 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

13:16 – Vasárnap a déli órákig több vezető politikus is leadta szavazatát. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap délelőtt a pécsi Köztársaság téri általános iskolában kialakított szavazókörben voksolt. Sólyom László köztársasági elnök délben szavazott a fővárosban, a XII.kerületi, Zugligeti Általános Iskolában. Az államfő egyedül voksolt, felesége – a köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint – később szavaz. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke feleségével és legnagyobb gyermekével nem sokkal fél egy előtt a XII. kerületi, Zugligeti úti Általános Iskolában élt szavazati jogával.

11:36 .
A választásra jogosultak 18,69 százaléka, 1.498.901 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

11:17 –
Szándékosan elrontotta, keresztben áthúzta szavazólapjait, majd petíciót nyújtott át a helyi választási bizottságnak, és kamerázott a szavazóhelyiségben egy férfi Celldömölkön – tájékoztatta az MTI-t vasárnap Baranyai Attiláné jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

10:29 – Rosszullét miatt felfüggesztették a szavazást húsz percre egy fővárosi szavazókörben vasárnap reggel – közölte honlapján az Országos Választási Iroda.

09:35 – A választásra jogosultak 7,66 százaléka, 614.312 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

08:56 – Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei szavazókörben betörést észleltek, Baranyában pedig egy szavazatszámláló lett rosszul, a voksolás azonban mindkét helyen megkezdődhetett vasárnap reggel – közölte internetes honlapján az Országos Választási Iroda.

@@

06:00 –
Szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen az ottani idő szerint már szombaton reggel megkezdődött a szavazás.

A választók a szavazatszámláló bizottságoktól kérdésenként eltérő, lila, zöld és fehér szavazólapot kapnak. A kérdések melletti körbe rajzolt "iksszel" vagy kereszttel fejezhetik ki véleményüket az adott kérdésben a választópolgárok.

A bizottságok munkájában a népszavazást kezdeményezők megbízottjai is részt vesznek. A szavazatszámláló bizottságok öttagúak, kivéve azokban a szavazókörökben, amelyekben az igazolással (tehát más településről átjelentkezők) valamint a hajléktalanok voksolnak; azokban heten ellenőrzik a szavazás törvényességét.

Szavazni csak személyesen lehet. A szavazatszámláló bizottság megállapítja a szavazni kívánó személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben, ám az értesítő bemutatása nem szükséges. A választó a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyi igazolvánnyal vagy az új, kártya formátumú igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal szavazhat. A kártya formátumú személyi igazolványt helyettesítheti a 2001. január 1. után kiállított vezetői engedély is.

Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak a három, más-más színű szavazólapot és egy borítékot. A szavazólapokat a választópolgár jelenlétében kell lebélyegezni. A szavazólapok átvételét a választópolgár a névjegyzéken saját kezű aláírásával igazolja.

A szavazásához mindenütt használhatnak szavazófülkét a választók. A választópolgár a szavazólapokat borítékba teszi, és a borítékot a szavazatszámláló bizottság előtt az urnába dobja.
A mozgásukban korlátozottak kérésére házhoz viszik az urnát. Mozgóurnát a lakóhely szerinti szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni.

A szavazatszámláló bizottság a nap folyamán már nem vehet fel a névjegyzékbe választópolgárt.
A kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, este hét óráig tart. A törvény értelmében a kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása. A kampánycsend megsértésének számít egyebek mellett a választópolgárok számára ingyenesen juttatott szolgáltatás, a szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása, pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok osztogatása, plakát elhelyezése.

Az esetleges helyi szintű kampánycsendsértéseket a területi választási bizottságoknak kell jelezni, míg az országos szintűeket (ha például egy országos médium sért jogszabályt), az Országos Választási Bizottságnak.

A szavazatszámláló bizottságok döntéseiket határozat formájában hozzák; csak "igennel" vagy "nemmel" szavazhatnak, nem tartózkodhatnak. A testület határozataival szemben a területi választási bizottsághoz lehet fordulni.

A külképviseleti névjegyzékbe korábban mintegy 3.275-en kérték felvételüket. Az időeltolódás miatt legkorábban az amerikai kontinensen nyitottak a szavazóhelyiségek; így például Washingtonban, Brazíliavárosban, Torontóban vagy Havannában az ottani idő szerint már szombat reggel hat órától leadhatták voksaikat a magyar választók. A legtöbben várhatóan Londonban, Brüsszelben és Rómában adják le szavazatukat a külképviseleti névjegyzék adatai szerint.

A népszavazás akkor eredményes, ha a választópolgárok negyede egy adott kérdésre azonos választ ad. Ez azt jelenti, hogy a több mint 8 millió választó közül valamennyivel több mint kétmillióan "igennel" vagy "nemmel" kell hogy voksoljanak kérdésenként. Ha igenből és nemből is ennél több lesz, akkor a szavazattöbbség dönt.

Az előzetes eredmény este kilenc óra körül, a hivatalos eredmény péntekre várható, mert a külképviseletekről urnákban érkező szavazatok csütörtökig érkeznek meg az Országos Választási Bizottsághoz Budapestre, ahol azokat a testület tagjai számolják meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.