2024. április 19. - Emma

Bukarest a magyar festő képeiben gyönyörködhet

Bukarest közönsége is gyönyörködhet mostantól Kopacz Mária magyar festőművész emberi és képzeletbeli lényekkel, mesebeli alakokkal benépesített festményeiben, miután a román fővárosban is helyet kapott Karnevál című kiállítása.
2008. március 9. vasárnap 16:42 - Hírextra

Ezt a tárlatot már a magyarországi közönség is láthatta. Mint a művész a hétvégi bukaresti megnyitón az MTI-nek elmondta, a képanyag időközben cserélődött, így a román fővárosban olyan alkotásokkal is megjelent, amelyek nem szerepeltek a korábbi kiállításon. A "karneváli" hangulat ezúttal is megelevenedik a figurális képeken, a gazdag színekben pompázó forgatagban, a valóságosnak vagy álomszerűnek tűnő alakokban.

A marosvásárhelyi születésű Kopacz Mária a hatvanas években a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult. Először grafikáival tűnt fel, 1989-től pedig színes rajzokkal és festményekkel is bemutatkozott. Kolozsvárott élt és dolgozott 1996-ig, majd Szentendrén telepedett le.

Magyarországi és erdélyi városokban már többször láthatták kiállításait, műveit megismerhették Baselben, Bécsben, Stuttgartban és Párizsban is. Grafikái rendszeresen jelentek meg a romániai és magyarországi lapokban, például az Utunkban, az ÉS-ben, a Tiszatájban, a Kortársban és a Napsugár című gyermeklapban.

Regényeket is írt, így 1984-ben Kolozsváron jelent meg A babiloni karperec című könyve. A gyermekek számára írta meg a Borika világkörüli sétája egy szerda délután című regényét, amelyet 1985-ben adtak ki Bukarestben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását