2024. április 20. - Tivadar

Szili nyomot hagyott

Speciális Zsolnay járólapot, úgynevezett jövőkövet díszített Szili Katalin a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program akciója keretében a baranyai megyeszékhelyen szombaton.
2008. március 8. szombat 16:43 - Hírextra
Az Országgyűlés elnöke az EKF művészeti tanács tagjai és művészeti szakközépiskolások társaságában ragadott ecsetet, mellyel a kőre Pécs sárga-kék színét festette alapul, arra pedig egy piros, fehér és zöld szívet pingált.

Mészáros András, az EKF főigazgatója tavaly októberben jelentette be "Hagyjunk nyomot" című akciójukat. Ennek lényege, hogy a belvárosban bárki vásárolhat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által előállított pirogránit járólapokból, azokra kedve szerint írhat, rajzolhat és festhet. A lapokat ezt követően a gyárban kiégetik, 2010-re pedig egy sétányt burkolnak velük, az alkotók így üzenhetnek a jövő emberének.

A járólapok darabonként 2010 forintba kerülnek. Előállítási áruk 650 forint, a vételár fennmaradó része egy, az EKF-program sikeréért létrejött közhasznú alapítványhoz kerül. A tervek szerint a sétányt a város lakosságának számával megegyező, mintegy 160 ezer pirogránit lap borítja majd.
Eddig több, mint százat értékesítettek. Az első elemet José Carreras kézlenyomata díszíti, melyet a világhírű spanyol tenor pécsi fellépése előtt örökítettek meg az utókor számára.

Szili Katalin szombati, pécsi látogatása keretében vajdasági képviselőkkel, művészekkel folytatott megbeszélést a Vajdaságnak az EKF-programba való bekapcsolódásának lehetőségeiről. A házelnök ezt követően megnyitotta a Balkán Művészeti Fesztivált, amelynek keretében hét nap alatt hét kávézóban rövidfilmeken keresztül mutatják be a Balkán művészetét, a térség alkotóműhelyeit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását