2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Rekordösszegek az árverésen

Egy moszkvai árverésen több mint egymillió dollárért kelt el a Szent Katalin Nagy Vértanú-rend briliánsokkal kirakott csillaga, s ez volt az első egymillió dollár feletti ár nyilvános oroszországi árverésen.
2008. március 5. szerda 18:44 - Hírextra
A csillag a Kabinet árverési ház Hadtörténeti tárgyak aukcióján talált új gazdára.
A Szent Katalin Nagy Vértanú-rend első fokozatú csillaga a világ egyik legritkábban odaítélt, kifejezetten nőknek szánt kitüntetése. A rendet I. Péter cár alapította 1711-ben és első "lovaghölgye" I. Katalin lett.

A néphit szerint a szokás, hogy az újszülött kislányok csuklójára, ruhájára rózsaszín szalagot kötnek, onnan ered, hogy a kitüntetést a cári család minden újszülött hercegnője mindjárt a bölcsőben megkapta.

A moszkvai aukción felkínált, briliánsokkal sűrűn kirakott nyolcágú csillag 1870-ben készült a cári család egyik udvari ékszerésze, vélhetően Karl Bolin műhelyében.

A kikiáltási ár 10 millió rubel (mintegy 70 millió forint) volt, de az összesen négy kitartó érdeklődő licitálása nyomán végül 26 millió rubelnél (több mint 180 millió forintnál) ütötték le.

Tavaly egy másik árverési háznál a rend hasonló csillaga 12 millió rubelért (mintegy 84 millió forintért) kelt el, ezért a mostani igen magas árból arra következtetnek a szakértők, hogy a vásárló vagy szenvedélyes gyűjtő, vagy szerelmes. "A szerelemért és a hazáért" romantikus mottójú rend csillaga ugyanis brossként is viselhető, és ajándéknak sem utolsó.

A milliós árak az orosz műtárgyak esetében az utóbbi öt évben meglehetősen megszokottá váltak, de ezeket a milliókat általában Londonban, vagy New Yorkban fizetik ki, mert az orosz piacon ritkán fordulnak elő ilyen értékű remekművek, de ha akadnak is, a vásárlók nem szívesen adnak ki ekkora összegeket nyilvános árveréseken. A nagy üzleteket szívesebben bonyolítják le csendben.

Egymilliót dollárt eddig egyetlen egyszer fizettek ki Moszkvában nyilvánosan, amikor Vlagyimir Potanyin, az ismert oligarcha a tönkrement Inkombank gyűjteményének árverésén egy Malevics-képet vett, hogy az Ermitázsnak ajándékozza.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását