Belföld
Az elnök új poszttal búcsúzott
Hivatali idejének utolsó napjaiban új, a kommunikációs stratégiáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatói posztot hozott létre Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több t
Az igazgató posztja egyelőre betöltetlen – mondták el egybehangzóan; többen utaltak arra, hogy az elnök mandátumának éjféli lejárta után – ügyvezetőként – a hétfőn alelnökké kinevezett Medveczky Balázs akár magával Rudival is betöltheti a tisztséget.
Egyikük elmondása szerint kedd esti rendkívüli elnökségi ülésükön részt vett ugyan az ügyvezető, ám őt nem hallgatták meg a kérdésben.
Czeglédi László kuratóriumi elnök, aki délelőtt még arról beszélt, hogy az ügyvezető hatáskörének megszabásáról tárgyalnak majd, a tanácskozás után annyit közölt az MTI érdeklődésére: szerdai, rendes ülésükön tovább foglalkoznak a témával.
Az MTI-nek az MTV kommunikációs irodájának egyetlen illetékesét sem sikerült kedd este megszólaltatnia a témában.
Forrás: MTI