2024. március 29. - Auguszta

Varjúháború

Változtatásokra kényszerülnek a párizsi parkok a varjak elszaporodása miatt. A baljós hírű madarak, amelyek az egész világon ellepik a nagy fákkal teli parkokat, Párizsban különösen a Georges Brassens-, a Montsouris-parkban, valamint a Mars-mezőn dúlnak.
2008. március 4. kedd 11:21 - Hírextra
Ezek a különlegesen intelligens madarak hozzászoktak a városi élethez, de sok problémát okoznak. Csőrükkel kilyukasztják a kihelyezett szemeteskosarak műanyagzsákjait, vagy egyszerűen belépnek, hogy ennivalót kotorjanak ki maguknak. A merészebbek annyira közel mennek a gyerekekhez, hogy szülők attól tartanak: kikapják kezükből az uzsonnájukat. A madárvédő társaságok szerint ez felesleges aggodalom, mert a varjú alapvetően félénk madár. Sokan azonban a hangjukat is roppant kellemetlennek tartják.

A szemét szétszóródásának megakadályozására a parkokban egyelőre átmeneti megoldásként, kemény, átlátszó műanyagtasakot húznak a szemeteskosarakra. Rácsozott fedelű lesz majd a tartós változat.

A szakemberek szerint a varjak megtalálták a módját annak, hogy miként tudnak a megváltozott körülmények között fennmaradni. A városban jobban tudnak védekezni az időjárás viszontagságaival szemben, és több esélyük van arra is, hogy megmeneküljenek olyan ragadozó madaraktól, mint a sólyom, a sas, vagy az uhu. Ezt teszik az örvösgalambok és az ezüstsirályok is, amelyeknek városi jelenlétét már 1960-tól észlelik - írta a Le Figaro című francia napilap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását