2024. május 6. - Ivett, Frida

Kibővített alváslaboratórium

A tartós alvászavarok is eredményesen gyógyíthatóak a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Neurológiai Klinikájának európai akkreditációval rendelkező alváslaboratóriumában - közölte Csiba László professzor, a klinika igazgatója
2008. március 4. kedd 18:45 - Hírextra
Tájékoztatása szerint több mint nyolcvanféle alvászavart ismerünk, s minden harmadik ember küzd ezzel a problémával. Ezek nagy része átmeneti, vagyis kevesebb mint egy hónapig tart.
A két és félszeresére bővített debreceni alváslaboratóriumban azonban a tartós alvászavarok is eredményesen gyógyíthatóak - tette hozzá.

Paragh György professzor, a DEOEC elnöke elmondta: az egyetem korszerű felszerelésekkel és eszközökkel ellátott alváslaboratóriuma, amely infrastruktúráját tekintve a legmodernebb az országban, regionális hatáskörén túlmenően nemcsak Kelet-, hanem Dél-Magyarország betegeit is ellátja.

A két és félszeresére bővült, öt egyszemélyes kórteremmel rendelkező alváslaborban évente 1.500 beteg nappali és további 750-1.000 beteg éjszakai alvásvizsgálatát tudják elvégezni - mondta el az MTI-nek Magyar Tünde adjunktus, a labor vezetője.

Tájékoztatása szerint jól ismertek a tartós alváshiány kedvezőtlen tünetei: az ingerlékenység, a dekoncentráltság, a figyelmetlenség, a hangulatzavar, a dekoncentráció, a depresszió és a horkolás. Utóbbi a férfiak 40 százalékát, a nők 25 százalékát érinti.

Elmondta azt is, hogy a tartós alvászavar számos szervi elváltozás kialakulásának a rizikóját is jelenti. Az alváslaborban pontos diagnózissal határozzák meg a betegség okát, térképezik fel az alváshoz kapcsolódó légzészavarokat, s határozzák meg az alkalmazható terápiát.

A horkolás "lecsendesítéséhez" olykor az is elegendő, ha oldalt és nem hanyatt fekszünk. Utóbbit egyszerű népi gyógymóddal is elérhetjük - mutatta be a doktornő.

Nem kell ugyanis mást tenni, csak néhány teniszlabdát bevarrni a pizsama hátába a gerincoszlop vonalában, s máris kíméletesen elkerülhető a háton fekvés...
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását