Az MTV sajtóosztályának közleményéből kiderül: a napokban lejáró mandátumú Rudi Zoltán elnök fenntartja indulási szándékát, amelyet már február 12-én, az első kör eredménytelenné nyilvánításának napján bejelentett.
"El fogok indulni" - mondta Hammer Ferenc szociológus, médiakutató az MTI érdeklődésére, míg a korábban az MTV menedzsmentjében is szerepet játszó Szabó Stein Imre azt közölte, még nem döntött, de - mivel indulási szándékát március utolsó napjáig kell jeleznie - "van még idő" erre.
Az éppen egy hete közzétett pályázati felhívás szerint a jelentkezők május 5-én adhatják le az induláshoz szükséges dokumentációt; a kuratóriumnak június 3-ig kell döntenie a kérdésben.