2024. május 6. - Ivett, Frida

Orbán szerint káosz van az egészségügyben

A központi igazgatás átláthatatlan rendelkezései következtében ma káosz és fejetlenség uralkodik az egészségügyben - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Hódmezővásárhelyen.
2008. március 2. vasárnap 13:20 - Hírextra

"Ha a népszavazás győz, akkor nem egyszerűen csak a vizitdíj és a kórházi napidíj kerül fölülbírálásra, hanem reményeink szerint a magyar egészségpolitikában is gyökeres változások következhetnek be" - mondta a Fidesz elnöke a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórházban tett látogatását követő sajtótájékoztatóján.

Akkor talán a háziorvosok és a kórházak is kiszámítható, átlátható működési keretek közé kerülnek - tette hozzá a politikus.

Orbán Viktor szerint a hódmezővásárhelyi kórház példája is azt mutatja, hogy egészségügyi kérdésben is van értelme "népmozgalmat szervezni".

Az intézményt az mentette meg, hogy a város polgárai "a kórházak rombolását eredményező törvényalkotás időszakában", egy évvel ezelőtt, kiálltak a kórházuk mellett. "Ezt a kórházat az itt élők védték meg" - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Igenis van értelme felszólalni, megszervezni magunkat, ha kell tömegesen fellépni, mert van eredménye. Erről szól Hódmezővásárhely példája - hangsúlyozta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.

"Reményeink szerint ez ismétlődik meg március 9-én, csak immár országos méretekben. Akkor az egész hazugságra épülő politikai kurzusnak a végére pontot tehetünk, nemcsak az egészségügyben, nemcsak az oktatásban, hanem általában a magyar közéletben" - mondta Orbán Viktor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását