2024. május 8. - Mihály

Birkózó ob: meglepetések nélkül

Meglepetések nélkül ért véget vasárnap Kazincbarcikán a szabadfogású birkózó országos bajnokság, amely egyben az idei Európa-bajnokság és az olimpiai kvalifikációs versenyek második válogatója is volt.
2008. február 24. vasárnap 19:38 - Hírextra

Az esélyesek mindegyike magabiztos produkcióval szerezte meg az aranyérmet. A már pekingi résztvevő Hatos Gábor (74 kiló) és Aubéli Ottó (120) saját kategóriájában, míg Ritter Árpád egy súlycsoporttal feljebb (96) lett magyar bajnok.

A válogatott húzóemberei közül Kiss Gergő (96) kisebb sérülése miatt nem indulhatott, míg a 60 kg elsőszámú magyar birkózója, Wöller Gergő 66 kilóban versenyzett, ám az elődöntőben "leadta a meccset" öccsének, Ákosnak, aki a döntőben sem hibázott.

"Nem hozott váratlan eredményt a bajnokság. Akiktől a jó eredményeket várjuk, azok hozták magukat. Öt súlycsoportban már korábban is megvoltak az embereink az Eb-re, a másik kettőben, 55 és 66 kilóban viszont továbbra sem dőlt el semmi. Itt a márciusi utolsó válogató dönt" - mondta az MTI-nek Gulyás István szövetségi kapitány.

A fogásnem utolsó válogató versenyére március 22-én kerül sor, az 55 kg-ban még hárman (Szabó-Czibolya Gábor, Horváth Gábor, Simó László), míg a 66-ban ketten (Wöller Ákos, Tőzsér Sándor) harcolhatják ki a csapattagságot.

Eredmények, döntők:
55 kg:
Szabó-Czibolya Gábor (SZVSE)-Horvár Gábor (Univer KTE) 2-0, 2-0
60 kg:
Kovács István (KVSE)-Sükösd Attila (KVSE) 1-0, 1-0
66 kg:
Wöller Ákos (Vasi Volán-Csepel)-Farkas Gábor (Vasas) 5-0, 2-0
74 kg:
Hatos Gábor (Haladás)-Hittér Dénes (Vasi Volán) 6-0, 7-0
84 kg:
Veréb István (Haladás)-Kiss Tamás (Orosháza) 3-1, 3-1
96 kg:
Ritter Árpád (Csepel)-Dajka Zsolt (Univer KTE) 5-0, 6-0
120 kg:
Aubéli Ottó (Vác)-Balogh Zsolt (Figet SE) tusgyőzelem

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását