2024. április 19. - Emma

Stabil közbiztonság

Nógrád megyében 9.522 bűncselekmény történt tavaly, ez országosan a második legjobb arány, a térségben évek óta jól kezelt a kriminológiai helyzet - mondta Bencze József országos rendőr-főkapitány Salgótarjánban csütörtökön a Nógrád megyei rendőrség elmúl
2008. február 21. csütörtök 15:49 - Hírextra

Szabó Jenő Nógrád megyei főkapitány ismertette: 2007-ben jelentősen, 36 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, és ez egy dolognak tudható be: a rétsági kapitányság eljárást folytatott tiltott pornográf felvételek forgalmazása miatt, ami 2600 rendbeli cselekményt jelentett.

Mindkét rendőri vezető stabilnak nevezte a nógrádi közbiztonságot, és jónak a 63 százalékos felderítési mutatót, ugyanakkor kitértek arra, hogy hatékonyabb intézkedésre van szükség a növekvő közterületi bűnözés ellen, amire 2007-ben 2.538-szor volt példa.

A tavaly novemberben kinevezett nógrádi főkapitány elmondta: dinamikusabb, eredményesebb felderítési munkát vár a társadalmat irritáló ügyekben, mint a fa-, színesfém- és autólopás, valamint a lakásbetörések.

Az adatok szerint Nógrádban az ismertté vált bűncselekmények döntő hányadát a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki. Az ismertté vált bűnelkövetők száma csökkent, viszont arányaiban több a fiatal- és gyerekkorú elkövető, különösen az erőszakos és vagyon elleni esetekben, illetve a kábítószer-fogyasztók körében. 2007-ben 60 ittasan okozott baleset történt, a rendőrség kiemelte, hogy halálos balesetet nem okozott ittas vezető.

Bencze József elmondta: együttműködést kér a rendőrség és a roma kisebbség helyi vezetői között, Nógrádban is, és országosan is. Úgy fogalmazott: "sajnos egyre több olyan eset van, amikor roma családok vesznek össze, 2-300 ember háborúzik, és amikor a rendőröknek kell rendet tenniük, ott már csak a bilincs meg a gázspray segíthet. Ezeket a problémákat jóval előbb kell kezelni, a helyzet normalizálásában nagyobb szerepet kellene játszaniuk a roma kisebbségi vezetőknek.

Eredményesebben tudunk fellépni mi is, ha elsősorban ők próbálnak meg rendet tenni." Legyünk kezdeményezők abban, hogy mindenkit szólítsunk meg, aki ebben érintett - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását