2024. május 18. - Erik, Alexandra

Megvan az új színházigazgató

Gyüdi Sándort, a Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre a csongrádi megyeszékhely közgyűlése pénteken - tájékoztatta az MTI-t Solymos László alpolgármester.
2008. február 15. péntek 18:49 - Hírextra

Az igazgató karnagy kinevezését ellenszavazat nélkül, hét tartózkodás mellett harminchárman támogatták - mondta a testület zárt ülését követően a politikus.

A főigazgató posztra Gyüdi Sándor mellett még hárman pályáztak: Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese, Korcsmáros György, a győri színház korábbi vezetője, valamint Maczelka Noémi zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem ének-zene tanszékének vezetője. Herczeg Tamás az önkormányzat kulturális bizottságának szavazását követően visszavonta pályázatát, mert úgy látta, nem kapott kellő támogatást terveihez.

Gyüdi Sándor 1983-ban Szegeden szerzett matematika-fizika szakos diplomát, zeneakadémiai tanulmányait 1988-ban fejezte be, majd karigazgatóként kezdett el dolgozni a Szegedi Nemzeti Színházban. 1999-ben nevezték ki a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató karnagyává.

A szakember pályázatában a színház működésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy körültekintő, közönségbarát repertoárral, színvonalas előadásokkal, megnyerő kommunikációval rá kell venni az embereket arra, éljenek a művészeti javakkal. Keresni kell a lehetőséget, hogy az értékek minél több emberhez eljussanak, meg kell ragadni minden alkalmat, hogy a szegedi emberek átéljék, számukra fontos élményeket kapnak azért cserébe, hogy adóforintjaikból színházat tartanak fenn.

Gyüdi Sándor az önkormányzat kulturális bizottsága előtt elmondta, megválasztása esetén művészeti igazgatóként számít Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetőjének munkájára.
A színházat jelenleg Székhelyi József színész-rendező irányítja, Gyüdi Sándor nyártól tölti be a főigazgatói tisztséget.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását