2024. május 7. - Gizella

Látássérültek előadása

Az éjszaka tapintása címmel ízekben, illatokban, érintésekben, hanghatásokban gazdag színdarabot mutat be szombaton délután a látássérült előadókból álló Vakrepülés Színjátszó Egyesület a szegedi Korzó Zeneházban - tájékoztatta az MTI-t szerdán a társulat
2008. február 14. csütörtök 07:07 - Hírextra

Máj Krisztina elmondta: a sötétben játszódó, Donáti István által 2001-ben írt darab kifejezetten a látássérült, amatőr színészek számára készült, és már túl vannak a századik előadáson.

Hét évvel ezelőtt a társulat alapítói összeírtak néhány olyan érzékelést, amelyre Donáti István színdarabot írt. Azóta nagy sikerrel játssza a nyolc állandó taggal rendelkező csapat a szerelmi történetet, amely egy lánykérésről, annak visszautasításáról, majd a szerelem visszaszerzéséről szól. A játékban a közönség is tevékeny résztvevő: az ülőpárnákon helyet foglaló nézőket egy narrátor, más néven egy idegenvezető segítségével vonják be a sötétben játszódó előadásba.

Máj Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy a Vakrepülés Színjátszó Egyesületnek nem ez az egyetlen produkciója. A közönség kérésére állították össze az Áramszünet című produkciót, amelyben egy több helyszínen zajló házibulit imitálnak, természetesen sötétben és a közönség részvételével.

Ezt követte Békesi Róbert: A varázskert örökösei című zenés mesejátéka. Többen vannak ugyanis a társulatban, akik szeretnek énekelni. Ennek a darabnak pedig a zenéjét is egy vak fiatalember írta.

A következő előadás egy világosban játszódó Peter Shaffer-darab volt, a Black Comedy. A látássérült előadóknak ebben nagy nehézséget okozott, hogy világosban játsszák el, hogyan viselkednek a látók a sötétben. Ez a mozgást tekintve nagy kihívás volt - hangsúlyozta a társulat művészeti vezetője. Kitért arra, hogy a csoport tagjai rövid, zenés előadásokkal is színpadra állnak, ha nincs lehetőség egy teljes darab eljátszására.

A szegedi szereplést több is követheti - közölte Máj Krisztina, hozzátéve: már most kaptak megkeresést arra, hogy szerepeljenek újra a Tisza-parti városban.

A tehetséges fiatalok, mint azt vezetőjük elmondta, ezek nélkül a speciális előadások nélkül talán soha nem mutathatnák meg tudásukat a világnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását