2024. április 16. - Csongor

Bibliai nőket állítanak ki

Az Ó- és Újszövetségben szereplő nőkről, illetve a Szentírás korának női életmódjáról nyílik kiállítás pénteken a budapesti Biblia Múzeumban - közölte Tímár Gabriella, a közgyűjtemény vezetője az MTI-vel.
2008. február 14. csütörtök 15:54 - Hírextra
Beszámolója szerint a mainzi Johannes Gutenberg Universita:t Ószövetségi Tanszékének Csak szépek voltak? című vándorkiállításán bábukon mutatják be többek között a korabeli nők ruházatát, sminkkészletét, nyakláncait.

A Biblia évéhez kapcsolódó tárlaton a használati tárgyak között szerepelnek szelencék, mécsesek, olajtartó edények, tálak, szövőszékek, őrlőkövek, amelyek közül több tárgy a vaskorból származik, mintegy két és fél ezer éves - mondta Tímár Gabriella, a Ráday Gyűjtemény vezetője.

A Biblia női hangszereit is bemutatja a kiállítás, egyebek mellett dobok, csörgők, furulyák láthatók a vitrinekben. A Szentírásban előforduló épületekről, így a jeruzsálemi templomról, egy izraeli lakóházról és a beduin törzsek sátráról pedig makettet láthatnak az érdeklődők - tette hozzá.

A kiállítás április 6-ig tart, utána Debrecenbe, a református nagytemplomba, onnan pedig Szegedre szállítják.

Jutta Hausmann, a rendezvény egyik kurátora, az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének vezetője arról számolt be az MTI-nek, hogy szerdánként rendszeresen előadást tartanak a kiállításhoz kapcsolódóan. Így többek között szó lesz a bibliai nők és a prostitúció kapcsolatáról, a nők megjelenéséről a jézusi példázatokban és a női alakokról az ősatyákról szóló elbeszélésekben.
A meghívott előadók között szerepel Fabiny Tamás evangélikus püspök, Karasszon István egyetemi tanár és Kókai Nagy Viktor egyetemi oktató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását