2024. március 29. - Auguszta

Az MSZP és a Fidesz az egészségbiztosítási törvényről

Az MSZP szerint az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat összhangban áll az alkotmánnyal, a Fidesz azt hangsúlyozta az előterjesztés hétfői parlamenti vitájában, hogy az egészségügynek nem a profitról kell szólnia.
2008. február 11. hétfő 16:57 - Hírextra

A szocialista Vojnik Mária kiemelte: az alkotmány lehetővé teszi a magántőke bevonását az egészségügy finanszírozásába. Hozzátette: a javaslat megfelel annak a célnak, hogy a Magyarország területén élő biztosítottak számára kialakítsák azt a biztonsági rendszert, amely jobb egészségügyi ellátáshoz vezet.

Emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnök átirata többletgaranciákat és egyértelműbb szabályok meghozását kérte a parlamenttől.

A kormány érdemben és részletesen megvizsgálta a köztársasági elnök felvetéseit. A módosító indítványok egy része az egységes társadalombiztosítás megerősített deklarációjáról szól - szögezte le Vojnik Mária.

Mint mondta, a törvényjavaslat minden biztosított számára azonos feltételeket teremt a gyógyító eljárásokhoz való hozzáférésre és a rehabilitációra. Kiemelte: a javaslatban szerepel az is, hogy törvénynek kell előírnia, és minden évben újra meg kell határozni az Országos Kockázatkezelő Alapból finanszírozandó ellátásokat.

Mikola István (Fidesz) azt mondta, Magyarországon versenypiaci több-biztosítós rendszer lesz. Hozzátette: szó sincs garanciáról és a betegellátás minőségének megőrzéséről.

A fideszes szakpolitikus felidézte, hogy 2001-ben az egészségügyi ellátórendszer magánosításáról szóló törvényt, ami az egészségügybe a tőkebevonás lehetőségéről szól, még a polgári kormány alkotta meg.

Mikola István szerint a magyar emberekre az egészségügy átalakítását ilyen módon "nem szabad rászabadítani".

Ez a törvényjavaslat a magánbiztosítási és egészségügyi ellátórendszerek, valamint az állami, illetve társadalombiztosítási rendszerek legrosszabb tulajdonságait ötvözi - jelentette ki. Mikola István arra a kérdésre vár választ, hogy mi az a probléma a magyar egészségügyben, amit csak a magán pénzügyi befektetőkkel lehet megoldani.

"Az egészségügy nem a profitról szól, hanem a szeretetről, az egymásról való gondoskodásról, az orvosnak a beteggel való együttérzéséről, amiről önök mintha nem is tudnának" - intézte szavait a kormány tagjaihoz a fideszes képviselő.

Kökény Mihály (MSZP) kétperces reagálásában Mikola István kérdésére azt mondta, az egészségügyben azért van szükség a magántőkére, mert az állam 17 éven keresztül nem tudta kézben tartani a közpénzek felhasználásának ellenőrzését.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását