2024. március 29. - Auguszta

Patkányméreggel mérgezték meg a polgármestert

A patkányméreg hatóanyagaként használt sztrichinnel mérgeztek meg egy wachaui - alsó-ausztriai - polgármestert.
2008. február 10. vasárnap 19:02 - Hírextra

Az ötvenhat éves Hannes Hirtzberger kremsi jogász, Spitz an der Donau település elöljárója szombaton lett rosszul, miközben Wachauból Krems felé hajtott. Csupán annyira futotta erejéből, hogy a gépkocsiból kiszóljon az arra járóknak: hívják gyorsan a mentőket, mert nem érzi jól magát, szédül és fojtó gyengeség kerülgeti. El is ájult, a helyszínen kellett elsősegélyben részesíteni.
A kórházban elvégzett toxikológiai vizsgálat azután egyértelműen megállapította, hogy az eszméletvesztését sztrichnin okozta, amely a legerősebb mérgek egyike. A polgármester jelenleg mélyaltatásban van.

A rendőrség feltételezése szerint a hatóanyagot az a praliné tartalmazta, amelyet a jogász gépkocsijának szélvédőjén hagytak egy üdvözlő kártya kíséretében. Az előre nyomtatott szabványkártyát és a borítékot, amelybe tették, lefoglalták, hátha találnak rajta ujjlenyomatot. A polgármester minden bizonnyal az autóban, elindulás után fogyasztotta el a csokoládés bonbont. A nyomozók igyekeznek kideríteni, hogy politikai vagy szakmai pályafutása során összeütközésbe kerülhetett-e az áldozat bárkivel, aki bosszúból - vagy egyéb indokból - esetleg meg próbálta eltenni láb alól.

A sztrichnin színtelen, keserű ízű anyag, mérgező alkaloid. A strychnos növénynemzetség - trópusi tüskés fák és kúszó cserjék - tagjaiból lehet kinyerni. Az alapanyagát képező növényt, a Strychnos nux vomticát (varjúszem) a XVI. században vitték be először Németországba patkányméregnek, később a gyógyászatban is elterjedt. Az egész testre kiterjedő heves izomgörcsöket, rángásokat és dermedtséget, majd végül légzésbénulást és fulladásos halált okozhat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását