2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tízezer betegségre derült fény

Több mint tízezer betegségre vagy további vizsgálatot igénylő eredményre derült fény a SZ.É.P - Szűréssel az Életért Programsorozaton.
2008. február 8. péntek 08:05 - Hírextra

A Miniszterelnöki Hivatal által tavaly novemberben és decemberben lebonyolított kezdeményezés az egészséges életmódra, a mozgásra, a megelőzésre és a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az országos roadshow keretében hét nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Székesfehérváron - több mint hatvanezer ember összesen mintegy 150 ezer szűrővizsgálatot végeztetett el ingyenesen.

A rendezvényeken végzett kutatások tanúsága alapján a résztvevők 65 százaléka mérette meg vércukorszintjét, 57 százalékuk végeztetett el szemészeti vizsgálatot - a vizsgáltak 62 százalékánál találtak szemészeti rendellenességet -, és minden második látogató kíváncsi volt koleszterinszintjére is. A vizsgálatok során 6 alkalommal fedeztek fel melanomát, 54 látogatónál bőrrákot állapítottak meg, és 44 esetben bukkantak gyanús anyajegyekre a vizsgálatokat végző szakemberek - tudatta a Miniszterelnöki Hivatal csütörtöki közleményében.

Bár a szűréseken az idősebb korosztály is részt vett, a megjelentek 70-80 százaléka aktív, azaz 65 év alatti volt. A szűrővizsgálatok a középkorúak és fiatalok figyelmét is felkeltették: átlagosan minden 3. látogató 40 év alatti volt, továbbá a rendezvényeken kétszer annyi nő vett részt, mint ahány férfi.

Az országos roadshow népszerűségéhez hozzájárult, hogy egy helyen és az orvosi rendelőknél kellemesebb környezetben végeztethettek el több vizsgálatot is a látogatók. A rendezvény nem titkolt célja volt az is, hogy hétvégi program keretében olyankor kínálja fel az orvosi vizsgálatok lehetőségét, amikor nem kell szabadságot kivenni például egy bőrgyógyászati kontroll elvégeztetéséhez.
A Miniszterelnöki Hivatal idén tavasszal rendezi meg a SZ.É.P.-et.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását