2024. május 7. - Gizella

Péntek éjféltől kampánycsend

Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől Budapest XI. kerületének egy részében, Gellérthegy és Szentimreváros térségében, ahol vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak; a január 27-i első forduló az alacsony részvétel miatt volt érvénytelen, ezér
2008. február 7. csütörtök 08:21 - Hírextra
helyi választási bizottság már elfogadta a második forduló szavazólapját, amelyen a négy jelölt ábécé-sorrendben követi egymást.

A 15-ös választókerületben vasárnap újra megméretteti magát Csapody Miklós az MDF, Fenyvessy Zoltán a MIÉP, valamint Lakos Imre az MSZP és az SZDSZ, illetve Rétvári Bence a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként. Az újbudai választást a tavaly októberben elhunyt Deák András (KDNP) megüresedett képviselői helyére kellett kiírni.

A kampánycsend valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra érvényes, péntek 24 órától a választás végéig, vasárnap este hét óráig tart.

A kampánycsend ideje alatt tilos a választók befolyásolása. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy az országos napilapokban, vagy az országos sugárzású televíziós és rádiós műsorokban sem lehet olyan politikai műsort adni, amelyben az induló jelöltek szerepelnek.

A kampánycsend megsértésének minősül egyebek mellett a választópolgárok számára ingyenesen juttatott szolgáltatás, a szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása, pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, vagy plakát kihelyezése.

Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció azonban tartalmától és formájától függetlenül nem számít kampánycsendsértésnek.

Az első fordulóban a választásra jogosult mintegy 32 ezer polgár közül mindössze 12 ezren vettek részt a voksoláson; az érvényességhez azonban 50 százalékos részvétel kellett volna.

Az első megmérettetésen Rétvári Bence az érvényes szavazatok 67 százalékát, Lakos Imre 20,3 százalékát, Csapody Miklós 9,7 százalékát, míg Fenyvessy Zoltán 3 százalékát kapta.

A most vasárnapi választáson az érvényességi küszöb már csak 25 százalék; ha ezt nem érné el a választói részvétel, akkor új időközi választást írnak ki.

Budapest választókerületeiben a rendszerváltás óta csak egy alkalommal, 1991-ben írtak ki időközi parlamenti választást. Az erzsébetvárosi szavazást akkor azért tartották, mert a főpolgármesterré választott Demszky Gábor lemondott parlamenti mandátumáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását