2023. január 28. - Károly, Karola

Tévedés a filmszemlén

Bereczki Csaba, Moldoványi Ferenc és Sólyom András filmrendező szerdán közös nyilatkozatban adott hangot megdöbbenésének amiatt, hogy a 39. Magyar Filmszemle kreatív dokumentumfilm kategóriájában olyan alkotás kapta meg a fődíjat, amely tudomásuk szerint
2008. február 6. szerda 18:13 - Hírextra

"Megdöbbenve értesültünk a 39. filmszemle díjátadásán, hogy a kreatív dokumentum-játékfilm kategóriájában egy olyan alkotás kapta meg a fődíjat, amely nem szerepelt ebben a szekcióban versenyben" - írták az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

A seregszemle előzsűrije Bereczki Csaba rendezésének, az Életek Énekének, Moldoványi Ferenc Másik bolygó című alkotásának, valamint Sólyom András 56 villanás című munkájának ajánlotta fel a megmérettetést az új kategóriában. Ebbe többszöri egyeztetés után, meghatározott feltételekkel egyeztek bele a filmek készítői - áll a nyilatkozatban.

Az aláírók emlékeztettek arra, hogy a keddi díjkiosztó ünnepségen Forgács Péter munkája kapta a fődíjat, amely a dokumentumfilm kategóriában indult és versenyzett.

"Minden tiszteletünk Forgács Péterré, valószínűleg nem ő tehet a kialakult helyzetről és erről a súlyos szakmai és etikai vétségről. Meggyőződésünk szerint minden film abban a kategóriában versenyezhet, amelyben indul" - írta Bereczki Csaba, Moldoványi Ferenc és Sólyom András.
Véleményük szerint a történtekért "nemcsak a Gulyás Gyula által vezetett zsűrit terheli a szakmai és erkölcsi felelősség, hanem a Filmszemle Tanácsot is".

A kedden befejeződött 39. Magyar Filmszemle kreatív dokumentumfilm kategóriájában a fődíjat Forgács Péter Von Höfler vagyok (Werther-variáció) című filmje kapta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását