Életmód
Ki zsugorít a legjobban
Évi 11350 darabos, káprázatos teljesítménnyel a hevesi idősek otthona lett az abszolút győztese annak a pillepalack-zsugorító versenynek, amelyet az Összefogás Heves Városáért Egyesület hirdetett a településen - tájékoztatta szerdán az MTI-t az egyesület
A zsugorítás nyomán ugyanis egytizenkettednyi részt foglal el a hulladéktárolókban egy palack. Ez azt jelenti, hogy egy búzászsákba a zsugorítatlan 26-al szemben, 320 pillepalack gyömöszölhető be, vagyis csökken a környezet hulladékterhelése – ismertette az akció célját Budai Sándor.
Városszerte egyébként 52 ezer pillepalackot zsugorítottak a lelkes hevesiek a verseny keretében, többnyire a helyi iskolákban – tette hozzá.
A lokálpatrióta környezetvédő elmondta, hogy egy gazdasági társaság felajánlása nyomán 50 pillepalack-zsugorító készüléket helyeztek ki a közintézményekbe.
Az elektromos berendezésben hő hatására töpörödik össze a palack; a művelet, mintegy 4 másodpercet vesz igénybe.
Ezzel párhuzamosan pillepalack gyűjtő akciókat szerveztek a 12 ezer lakosú település oktatási intézményeiben, így biztosított volt az "alapanyag" utánpótlás.
Az óvodák versenyében a 3-as számú óvoda dolgozói hajráztak a leglendületesebben. Ők a maguk 11276 palack-zsugorításával csak orrhosszal maradtak le az idősotthon lakóitól.
Az iskolák kategóriájában a Hevesi József Általános Tagiskola vihette haza az aranyérmet 6743 darabos teljesítménnyel – elemezte a bajnokság végeredményét Budai Sándor.
Forrás: MTI