2024. április 20. - Tivadar

Orosházi polgármester monnyon le!

Az orosházi képviselő-testület keddi rendkívüli ülésén az ellenzéki szocialista képviselők frakcióvezetője lemondásra szólította fel a polgármester, ám a város első embere "egyelőre" a helyén marad. A helyi képviselők azért tartottak rendkívüli ülést,
2008. február 5. kedd 15:45 - Hírextra
A közgyűlés előtt azonban a 10 tagú baloldali képviselőcsoport vezetője lemondásra szólította fel Németh Béla polgármestert, mert meglátása szerint már nem élvezi a várost eddig irányító Fidesz-MDF koalícióból a többségi Fidesz támogatását.

Varga Zoltán utalt ugyanis egy, a helyi önkormányzati újságban megjelent írásra, amit a nyolctagú Fidesz frakció által delegált egyik alpolgármester jegyzett. A jivatkozott szövegben az szerepelt, hogy egy kétpárti egyeztetés során a Fidesz-frakció és Németh Béla között a vita "majdnem tettlegességig fajult".

A polgármester, aki függetlenként, de az MDF és Fidesz támogatásával nyerte el legutóbb a polgármesteri széket, a testületi ülésen visszautasította ezt az állítást.

A közgyűlésen azonban újabb vitát váltott ki a háromtagú MDF-frakció képviselőinek megjegyzése, amely szerint a szintén fideszes alpolgármester, Dancsó József - aki egyben országgyűlési képviselő is - "az ÁVH módszereit visszaidézve" gyűjtött iratokat a fürdőt működtető részvénytársaság vezérigazgatójának páncélszekrényében úgy, hogy a vezető éppen szabadságát töltötte.

A vádakra reagálva a Fidesz-frakció ki is vonult a közgyűlésről, ám végül, a szünet után ismét visszatértek az eredeti napirendhez, a Gyopárosfürdőre tervezett beruházáshoz, s úgy döntöttek: benyújtják a pályázatot, és biztosítják a pályázathoz az ötven százalékos önrészt.

Németh Béla az MTI érdeklődésére kijelentette: "egyelőre kitart", nem kíván lemondani.
Molnár Béla, fideszes alpolgármester pedig - szintén a távirati iroda érdeklődése - ugyan "hűvösnek" nevezte a polgármester és a Fidesz-frakció közötti viszonyt, mindazonáltal továbbra is együttműködési szándékát hangsúlyozta.

"El fogjuk fogadni az idei költségvetést, és folyamatosan arra biztatjuk a polgármestert, hogy egyeztetések nélkül ne terjesszen be olyan döntési javaslatokat a képviselő-testület elé, amelyekről nincsenek érdemi előzetes információi a képviselőknek" - mondta.

Molnár Béla ugyanakkor visszautasította az MDF képviselőnek vádaskodását. Mint mondta, Dancsó Józsefet egy korábbi testületi döntés alapján delegálták a fürdőhöz, hogy érvényesítse a városnak - mint 97 százalékos tulajdonosnak - az érdekeit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását