2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Rejtélyes tragédia

A boncolás eredménye nem egyértelmű, és még 10-14 napig is eltarthat, mire kiderül, hogy mi okozta a kedden elhunyt Heath Ledger halálát - közölte kórboncnok szóvivője.Az Oscar-jelölt színész holtteste mellett a rendőrség receptre kapható gyógyszereket ta
2008. január 24. csütörtök 10:25 - Hírextra
A Brokeback Mountain (Túl a barátságon) című film szereplőjét házvezetőnője találta meg eszméletlenül manhattani otthonában kedd délután. Ledgerhez egy masszőr érkezett és a házvezetőnő azért ment be a színészhez, hogy felébressze. A szobában recepre felírt gyógyszereket is találtak, ezért valószínüsítették a túladagolást. A kórboncnok szerint még legalább 10 napig is eltart, mire kiderül, hogy mi okozta a színész halálát. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.

A színész volt barátnője és gyermekének anyja, Michelle Williams épp Svédországban forgatott, amikor a halálhírről értesült. Lányukkal, a 2 éves Matilda Rose-zal rögtön New Yorkba utazott.

Heath Andrew Ledger az ausztráliai Perthben született 1979. április 4-én. Első filmszerepét 1997-ben Sydneyben kapta, majd Amerikában próbált szerencsét. Szerepelt a 10 dolog, amit utálok benned című filmben (1999), a Hazafiban (2000) és a Lovagregényben (2001). Az igazi áttörést azonban a Brokeback Mountain című mozi hozta meg számára 2005-ben. Ebben egy homoszexuális cowboyt játszott.

Legutóbb a Batman-sorozat legújabb epizódját, Batman - A Sötét Lovag-ot forgatta, amelyben ő alakítja a főhős ellenfelét, Jokert.

Közben még George Bush is megváltoztatta szerdai programját Heath Ledger halála miatt. Az amerikai elnök lemondta részvételét egy rendezvényen, ahol a receptre kapható gyógyszerekkel való visszaélés megelőzéséről beszélt volna.

A Fehér Ház nem szeretné, ha George Bush fellépését bárki a fiatal színész tragikus halálához kötné - közölte Dana Perino szóvivő. "Nem szeretnénk, ha bárki azt gondolná, hogy (Bush) ehhez az eseményhez kapcsolódva szólalt meg" - mondta.

Az amerikai elnök az eredeti tervek szerint szerda reggel nyilatkozott volna az országos drogellenőrzési politika legújabb televíziós kampányáról, amely a receptre kapható gyógyszerekkel való visszaélés megelőzését célozza.

Forrás: hirado.hu/FH/MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását