2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyermekszíveket evett a tábornok

Emberek ezreinek legyilkolását, közte élő gyermekek szívének kitépését és elfogyasztását vallotta be az Igazság és Megbékélés Bizottsága előtt az első libériai polgárháború (1989-1997) egyik legrettegettebb hadura, Joshua Milton Blahyi.
2008. január 19. szombat 10:42 - Hírextra

A milíciavezért annak idején csak "Naked Butt" (Pucér Fenék) tábornokként emlegettek, mert anyaszült meztelenül vezette harcba ugyancsak pucér vagy női hacukát viselő, mágiáról és kegyetlenségükről hírhedt, bedrogozott és leitatott fiatal harcosait.

Blahyi, aki 1996-os váratlan megtérése óta egy bibliával a kezében járja az országot és hirdeti az igét, önszántából állt a dél-afrikai mintára létrehozott, az 1979-től 2003-ig terjedő időszak emberi jogi visszaéléseit vizsgáló történelmi igazságtétel-bizottság elé, úgymond a testület kezébe téve le a sorsát. A neoprotestáns prédikátorrá vált gyilkológép a bizottság előtt elmondta, hogy valahányszor pucér seregével bevett egy várost, emberáldozatot "kellett" bemutatnia, hogy megőrizze "mágikus" hatalmát. Elmondása szerint élő gyermeket vittek elé, amelynek kitépte és megette a szívét.
"Nem tudom, összesen hány embert öltünk meg. Én személy szerint legalább 20 ezret" - vallotta a most makulátlan öltönyt viselő lelkész, majd látványosan sírva fakadt, aminek hatására az addig zajos hallgatóság elnémult. Azt mondta, áldozataira bízza, hogy megbocsátanak-e neki.
Kijelentette, hogy kész bíróság elé állni, ha ezt akarja a bizottság, amelynek ugyanakkor joga van amnesztiában is részesíteni a bűnbánó háborús bűnösöket.

Elmondta, akkor tért meg, amikor egy nő felajánlotta neki gyermekét emberáldozat céljára. "Felhasítottam és kivettem a szívét, amelyet megosztottam a harcosaimmal. Még véres volt a kezem a gyermektől, amikor megjelent nekem Jézus és azt kérte, ne legyek többé a Sátán szolgája" - mondta a monroviai városházán a héten tartott meghallgatáson.

Az 1970-ben született Blahyi azt állítja, hogy mágikus erejének köszönhette harci sikereit; állítása szerint különleges adottságait, például "láthatatlanságát" kihasználva ő egyedül vett be egy-egy várost, megelőzve harcosait, akiknek már csak a "tisztogatás" feladata jutott.

Pucér Fenék azzal magyarázza mágikus erejét, hogy 11 évesen egy törzsi titkos társaság tagjaként a Sátánnal kötött paktumot, amely havonta emberáldozat bemutatását követelte meg tőle, a harcmezőn való sérthetetlenségét pedig az emberáldozaton kívül a meztelenség biztosította, az, hogy egy bakancson és puskán kívül semmit sem viselt, még motorbiciklin közlekedve sem.

A csata előtt meztelenre vetkőzött, majd csatakiáltások közepette a harcba vezette ugyancsak pucér vagy "transzvesztita" híveit. A meztelenség valósággal védjegyévé vált, ami állítólag golyóállóvá tette őt. Sérthetetlenségük vélt tudatában a meztelen harcosok semmitől sem riadtak vissza, és sikerük titka talán éppen a tőlük való páni félelem volt.

Blahyi egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a friss gyermekvérrel elégítette ki a Sátánt. Olykor vízben lubickoló gyerekeket kapott el: a víz alá merülve ragadott el egy-egy gyereket, majd kitekerte a nyakát. Máskor balesetet színlelt, néha minden teketória nélkül ölte meg a kicsiket.

A még a békefenntartók által is rettegett pucér zászlóalj szedett-vedett "tábornokai" olyan neveket viseltek, mint Gyilkos Rambó, Terminátor, Őserdei Gyilkos, Háborús Főnök III., Sem-anyám-sem-apám, Fuck-me-quick vagy éppen Bébikiller.

A tizenéves katonák egy része anyaszült meztelenül, mások női parókában, virágmintás női ruhában, menyasszonyi ruhában vagy női retikült lengetve harcoltak éppen annak az oldalán, aki megfizette őket. Pucér Fenék tábornok bevallotta, hogy a háborúban való részvétel merő "üzleti alapon" történt, annak a megbízásából gyilkolt, aki a legtöbbet fizetett, a polgárháború utolsó éveiben például Roosevelt Johnston hadúr bérelte fel a kíméletlenségéről hírhedt pucér sereget.

Pucér Fenék most az evangelikál - neoprotestáns - szekta lelkipásztorává vált, a békét és a megbékélést prédikálja. Blahyi azt mondja, hogy most is háborúzik, de most "spirituális háborút" vív. Mindenesetre prédikációinak hangfelvételét darabonként 20 dollárért árusítja, állítólag azért, hogy a bevételből iskolát létesítsen olyan egykori harcosoknak, mint ő maga is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását