2024. május 7. - Gizella

Dózerrel a dózerolás előtt

Évek óta rebesgetik a Kinizsi utcai Kultiplex Művelődési Ház bezárását, mostanra viszont valóban megszámláltattak a ház napjai. Az intézmény egy január 10-én kezdődött és február 24-éig tartó programsorozattal, az ingyen látogatható Dózer Fesztivállal búc
2008. január 19. szombat 17:31 - Bencsik Gyula
Csabai Gábor, ismertebb nevén Papó, a Kultiplexben működő Tilos Rádió szerkesztője egészen a hajdani Kinizsi Mozi helyére lépő Blue Box artmozi helyzetének ellehetetlenüléséig nyúlt vissza az időben. A kilencvenes évek végére a jegybevételek már az épület állagának a megóvására sem voltak elegendőek, így a tulajdonos Budapest Film végül megpályáztatta az épület üzemeltetését. A Tilos Rádió és az OFF (Open Film Fesztivál) szervezői nyerték el a felújítás és üzemeltetés jogát.
A közösségi rádió és a filmes csapat munkatársai aztán óriási lelkesedéssel nekiláttak a munkának, de az erőforrásaik egy idő után elapadtak, ezért egy erősebb befektető, a Sziget Kft. is beszállt a munkába, így alakult meg a Kultiplex Kft., amely üzemeltette, illetve még üzemelteti a házat, amely ma is otthont ad a Tilos Rádiónak.

A Tilos vonzereje, stílusa, elvei rövid idő alatt sajátos, hasonló jellegű intézményektől eltérő arculatot adtak a háznak, amely kulturális rendezvényeken keresztül nyújtott közösségi teret a fiataloknak, de az idősebb generációk képviselői is otthonra találtak az intézményben. Olyan előadások, koncertek, programok zajlottak az épületben, amelyek nem a mainstreammel mennek, tehát nem a futó slágereknek és közönségfilmeknek a nyomvonalán, helyettük az underground ritkábban hallható-látható, igényesebb, elvontabb, dzsesszes, világzenés produkciói uralták a terepet, amelyek kiegészültek performance-okkal, előadásokkal. Ezek az alkotások érdekesek, izgalmasak, elgondolkodtatják a befogadókat.

A Dózer Fesztivál januári programja
19 Szombat Fák Újéve: A teremtés, mint katasztrófa - Tatár György előadása, Akkezdet Phiai, Emunah (UK), Anomaly MC (UK), Placid (Tilos)
20 Vasárnap Karaván Familía
21 Hétfő Kaukázus, Csá Misi, Dynamic Ego Killers
22 Kedd Tuesdie: Solution, Turn Of Mind, Pigs Might Fly
23 Szerda Chiki Liki TU-A (SK), Korai Öröm, Korai's Banditos
24 Csütörtök Ludditák, Zu Sammen, DJ Reedoo
25 Péntek Frenk
26 Szombat Paso Sound System, Another Day, Tizenhét, Sound Sistaz

Bővebben: http://dozerfesztival.blog.hu
A Kulti programfelelőse, Jakab Zoltán öt éve került kapcsolatba a hellyel, mint külsős rendezvényszervező korábban külföldön látott csak ehhez hasonló helyet, ilyen miliőt mozival, kerthelyiséggel, ami valóságos – jó értelemben vett – kultúrsokkot váltott ki belőle. Legkedvesebb emlékei közé tartozik egy svéd metálzenekar koncertje, amely egy prágai és egy szerbiai koncert között Budapesten töltötte épp a szabadnapját. Zolit felhívta az együttes körül sertepertélő egyik ismerőse, és kérte, hadd zuhanyozzanak már le a Kultiban a fiúk, mielőtt továbbindulnak, mire Zoli ügyes árukapcsolással úgy egyezett ebbe bele, hogyha adnak is egy koncertet. Néhány óra alatt sikerült megszervezni egy nagyszabású bulit, amelyre pillanatokon belül elkelt minden jegy, és remek koncertet adtak a svédek.

Számos azóta már ismertté vált zenekar indulása is ehhez a házhoz köthető, mint például a Bëlga, az Amorf Ördögök, az Irie Maffia, a Gimmeshot, a Barabás Lőrinc Eklektric, de teret adott a ház különféle monstre rendezvényeknek is, mint amilyenek a Szenvedélyek Napja, a meleg-fesztivál vagy az Ablak a vakra című egész napos programsorozat. Papó ez utóbbit tartja a legemlékezetesebb rendezvénynek, mert a vakok és gyengén látók életét bemutató rádióműsorok mellett „láthatatlan kiállítást” rendeztek a házban vak tárlatvezetővel, a kerthelyiségben vak masszőrök dolgoztak a gyúrásra áhítozó érdeklődők testén, míg este a világhírű vak tangóharmonikás, Veszely Ernő adott koncertet a közönségnek. De például itt búcsúztatták barátai a tavalyelőtt elhunyt képzőművész-zenészt, Bada Dadát.

A házzáró programsorozatról szólván Jakab Zoltán kiemelte az esténként rendezett koncertek ingyenességét, hogy akik szerették a helyet, azok méltó módon búcsúzhassanak kedvenc előadóiktól, vagyis a Kultiban az elmúlt hat-nyolc évben rendszeresen fellépő zenekaroktól. A kínálatból kiemelte a Korai Öröm, a Quimby, a keményebb vonal képviselői közül a Superbatt együttesek fellépését, valamint azt, hogy igyekezett kollégáival a különféle stílusokat felvonultatni a búcsúra, így a hip-hoptól a reggae-n át a rock legváltozatosabb műfajaiig rendkívül színes felhozatal várható a következő hetekben.

Jakab kolléga és Papó egybehangzóan állították, hogy folytatni kívánják a megkezdett kultúrmissziót, bár egyelőre még nem tudják, hogy hol. Papó megemlítette, hogy a Tilos Rádió már sokadszor kényszerül nehéz helyzetbe, ami kiválóan alkalmas arra, hogy összerántsa a társaságot, és kohéziós erőként eddig mindig megoldódtak a problémák.

Aki aggódik a Tilos Rádió jövőjéért, és tudomása van egy megfizethető, 100-130 négyzetméteres, önálló bejáratú helyiségről, ami nem esik túl messze a Belvárostól, az jelezze a radio@tilos.hu e-mail címen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását