2024. március 2. - Lujza

Három könyv Sarkozy exnejéről

Két nap alatt három kötet jelent meg Cécilia Sarkozyről, a francia államfő elvált feleségéről, amelyek közül az ex-elnökné a legintimebbet próbálta betiltatni. A bíróság pénteken elutasította kérését.
2008. január 12. szombat 08:40 - Hírextra
"Nicolas nem köztársasági elnöknek való. Magatartási problémákkal küzd ... Ezúttal nem más miatt akarok elmenni, hanem önmagam miatt" - állította Anna Bitton, a Le Point című jobboldali politikai hetilap újságírója szerint az Elysée-palotától és férjétől októberben elvált Cécilia Sarkozy, akinek helyét várhatóan hamarosan Carla Bruni, a topmodellből lett énekesnő foglalhatja el.

A Flammarion kiadó gondozásában megjelent Cécilia című kötetet jegyző újságírónő anélkül, hogy az elnökné barátnőjévé vált volna, fokozatosan nyerte el bizalmát, s az elnöki pár válását megelőző válság idején azon kevesek közé tartozott, akik az Elysée-palotában sírni láthatták Céciliát és akiknek az SMS-ben panaszkodott "fukar és nőcsábász" férjéről, aki "senkit nem szeret, még a gyermekeit sem".

A Cécilia Sarkozy vallomásai alapján született kötet a szerző szerint rávilágít az elnöki pár válásának politikai következményeire. Sarkozy felesége ugyanis azt állítja, hogy 2006-ban az elnökválasztási kampány kezdetekor csak "kötelességből" tért vissza elhagyott férjéhez, hogy azután végleg elhagyja... azért hogy Richard Attias, "az a férfi, akit az életben legjobban szeretett", megbocsássa neki hezitálását.

Az egykori elnökné ügyvédje szerint Cécilia Sarkozy ilyeneket soha nem mondott volt férjéről és "magánélet intimitásának megsértése" miatt kérte a könyv betiltását, amit a bíróság a megjelenés napján elutasított. Az ex-first lady fellebbezett a döntés ellen.

Nem ez az első eset, hogy Cécilia Sarkozy megpróbálta egy róla szóló hasonló jellegű életrajzi mű megjelenését megakadályozni: 2005 októberében, első különélésük idején az akkor még belügyminiszter férje sietett segítségére, és adóellenőrzéssel fenyegetve a kiadót sikerült visszavonatnia a már kinyomott könyvek egy részét.

Két másik könyv is megjelent a héten Cécilia Sarkozyről: Denis Demompion és Laurent Léger tollából a Pygmalion kiadónál Cécilia, la face cachée de l'ex-Premiere dame (Cécilia, az ex-first lady rejtett oldala) című könyve egy teljes életrajz, míg az Édition du moment-nál megjelent Ruptures (Szakítások) című mű, Michael Darmont és Yves Derai munkája Céciliának a férje mellett utóbbi években betöltött szerepéről szól. Ezekből egy ambiciózus nő képe rajzolódik fel, aki a barátság kritériumai szerint maga válogatta ki férje munkatársait. A szerzők szerint Sarkozynek gégeműtétje volt októberben, amelyet a közvélemény előtt eltitkoltak.

A Szakítások című mű szerint a júliusban Tripoliba érkező Cécilia utasítására saját testőrei fegyverükkel lőtték szét a bolgár ápolónők celláin a lakatot, miután Moammer Kadhafi líbiai vezető beleegyezése ellenére a líbiai rendőrség nem akarta őket elengedni. Ezt Claude Guéant, az elnöki hivatal vezetője és két bolgár ápolónő is cáfolta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását